A volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék szakértői először kezdtek vizsgálatot az albán félkatonai csoportok, köztük a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) által a szerb polgári lakosság ellen elkövetett atrocitások ügyében.

A hágai törvényszékhez közel álló források a The Sunday Times vasárnapi brit lapnak megerősítették, hogy szakértőik öt feltételezett helyszínen, köztük a tartomány délnyugati részén lévő Klecskán, Orehovacon és Glodjanében vizsgálódnak, ahol az UCK állítólag háborús bűnöket követett el. Felfedezéseik elvezethetnek ahhoz, hogy a törvényszék felkéri a NATO vezette KFOR erőit, tartóztassák le az új koszovói albán elit számos magas rangú tagját, köztük esetleg Hasim Thaqit, az UCK egykori politikai vezetőjét vagy Ramush Haridinajt, Thaqi politikai ellenfelét - írta a befolyásos brit lap.

ENSZ-források már korábban felfedték, a hágai törvényszék vádat emelhet Agim Ceku, az UCK katonai parancsnoka ellen azért a tevékenységért, amelyet a horvát hadseregben folytatott a szerbek ellen folyt háború idején. Thaqi, Haridinaj és Ceku, utóbbi jelenleg a koszovói védelmi erők vezetője, cáfolták, hogy bármilyen bűnt követtek volna el.

A hágai törvényszék a legteljesebb titoktartás közepette folytatja vizsgálatát, mivel illetékesei félnek az albánok megtorlásától. Az öt koszovói helyszínt még a szerb rendőrség fedezte fel, amikor 1998 nyarán területeket szerzett vissza az UCK-tól. A szerb média már akkor feltárta az atrocitásokat, de az albán falvak ellen megindult szerb hadjárat elvonta a nemzetközi figyelmet az UCK feltételezett háborús bűneinek a helyszíneiről.

A The Sunday Times tudomása szerint Klecskán 22 szerb holttestet találtak, a gyilkosságok állítólag a Hasim Thaqi vezette albán csoporthoz köthetők. A nyugatabbra fekvő Glodjanében 34 falusinak a holttestét találták meg egy kiszáradt csatornában 1998 szeptemberében, valamennyiüket albán fegyveresek kínozták meg, és lőtték le.

Orehovacról 1998 júliusában UCK-fegyveresek 50 szerb lakost hurcoltak el, akik azóta soha nem kerültek elő. A feltételezések szerint holttesteiket az UCK közeli dragobilji főhadiszállása mellett temették el. Akkortájt a térségben Ramush Haridinaj volt az albán erők parancsnoka.

(MTI)

Ajánló: