Életfogytiglanra ítéltetné Milosevicset a hágai főügyésznő<br/>

Vágólapra másolva!
Carla del Ponte, a nemeztközi törvényszék főügyésze azt állítja, hogy elegendő bizonyítékkal rendelkezik ahhoz, hogy a kiszabható legsúlyosabb büntetésre, életfogytiglanra ítéltesse a háborús bűnökkel vádolt Szlobodan Milosevics jugoszláv elnököt. A Nemzetközi Törvényszék 1999 májusában emelt vádat Milosevics és négy közeli munkatársa ellen azon a címen, hogy emberiség elleni és háborús bűncselekményeket követtek el Koszovóban.
Vágólapra másolva!

A bulgáriai látogatáson tartózkodó Carla del Ponte főügyész Szófiában kijelentette: kész bíróság elé vinni Milosevics ügyét, mert elégséges bizonyítékokkal rendelkezik annak bűnösségéről, és biztos abban, hogy életfogytiglanra tudja ítéltetni a jugoszláv elnököt.

A főügyész bízik abban is, hogy előbb-utóbb sikerül letartóztatni Milosevicset. A politikus jelenleg eléggé biztonságban érezheti magát, legalábbis addig, amíg ő Jugoszlávia elnöke - jegyezte meg az AP hírügynökség.

A bolgár külügyminiszterrel való találkozó után del Ponte közölte, hogy Bulgária kész együttműködni a hágai törvényszékkel a háborús bűnösök kézre kerítésére irányuló erőfeszítésekben.

Hogy szorosabbra fonja a hurkot a bujkáló háborús bűnösök körül, az ENSZ-főügyész végigjárja a Szerbiával és Boszniával határos országokat, köztük Bulgáriát, Romániát, Görögországot és Ciprust. Már korábban felkereste Macedóniát, Szlovéniát, Magyarországot és Törökországot. Carla del Ponte Szófiában elismerte, hogy túl sok háborús bűnös van szökésben.

Del Ponte közölte, hogy a nemzetközi törvényszék Jugoszláviába is szeretné elküldeni munkatársait, de nem azért, hogy Milosevics vagy valaki más ellen nyomozzanak, hanem azért, hogy a szerb áldozatokkal találkozzanak. A bíróság szeretné felvenni a kapcsolatot szerbiai intézményekkel és az ellenzékkel is, de ehhez megvárja a szeptember 24-i választások kimenetelét - jelezte.

A jugoszláv külügyminisztérium még júniusban leszögezte: Carla del Ponte főügyésznek nincs felhatalmazása arra, hogy Jugoszlávia "szuverén területére" lépjen.

Szófiában Nikola Filcsev bolgár főügyész megígérte az ENSZ-törvényszék képviselőjének, hogy Bulgária végrehajtja a bujkáló háborús bűnösök elfogásához szükséges törvénymódosításokat a saját jogrendszerében.

Carla del Ponte szerdán Romániába utazik tovább Szófiából.

(MTI)

Korábban:

(2000.09.05.)