Újabb finomítókat vettek blokád alá a britek<br/>

Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniában a hét végén több tucat benzinkútnál elfogyott az üzemanyag, miután a benzin és a dízelolaj adótartalmának csökkentését követelő mezőgazdasági termelők és fuvarozók újabb olajfinomítókat torlaszoltak el. A tiltakozó akciók terjedése miatt a lakosság pánikszerű felvásárlásba kezdett.
Vágólapra másolva!

Hat walesi és angliai olajfinomító bejáratát torlaszolják el járműveikkel a brit tüntetők, akik akciójukkal azt akarják elérni, hogy a kormány legalább két pennyvel csökkentse az üzemanyag adóját. Nagy-Britanniában, ahol Európa-szerte a legmagasabb a benzin és a dízelolaj ára és adótartalma, az elmúlt 18 hónapban 25 százalékkal emelkedtek az üzemanyagárak a kőolaj világpiaci árának drasztikus növekedése miatt.

Csütörtök este óta tüntetők állják el Európa legnagyobb olajfinomítója, a Shell Liverpool közeli, stanlow-i vegyipari komplexuma bejáratát. Benzinszállító tartálykocsik tucatjai maradtak a lerakatnál, mivel a vállalat vezetése veszélyesnek ítélte meg a szállítást. Emiatt a hét végén akadozott a liverpooli benzinkutak utánpótlása, és az északnyugat-angliai nagyváros lakosai felvásárlásba kezdtek a tiltakozó akciók elhúzódásától tartva. A tüntetők azzal fenyegetőznek, hogy szeptember 18-án országos tiltakozó napot tartanak, és ha nem teljesítik követeléseiket, akár télen is folytatják akciójukat.

Blokád alatt van a Texaco walesi és bristoli finomítója is, valamint a BP egyik finomítója Manchesterben, az Old Trafford Parkban. A Shell hét végi közlése szerint Anglia északnyugati részén 30 benzinkútjuknál fogyott el az üzemanyag, a BP alkalmazottai pedig 20 benzinkútnál voltak kénytelenek kitenni az elfogyott táblát. Az olajóriások a szállítások átirányításával kívánják megoldani az ellátást.

Gordon Brown pénzügyminiszter a hét végén ismételten jelezte, hogy nem hajlandó kezdeményezni a üzemanyag jövedéki adójának csökkentését. Szakemberek számítása szerint pedig még az sem borítaná fel a költségvetés egyensúlyát, ha literenként akár 8 pennyvel csökkenne az euroszuper jelenleg 80 pennyt meghaladó ára literenként az adócsökkentés folytán. A kincstár ezáltal elvesztene ugyan legalább 330 millió fontot, de az északi-tengeri olajtermelés adója ennek a többszörösét hozza, éppen a nyersolaj árának emelkedése miatt.
Az olajárak március óta 22 dollárról 34 dollárral emelkedtek, ez a brit kincstárnak éves szinten 4 milliárd font többletbevételt jelent.

(MTI)

Korábban:

(2000. szeptember 10.)