A hivatalos adatoknál négyszer több áldozata van a neonáciknak Németországban<br/>

Vágólapra másolva!
Német sajtójelentés szerint az utóbbi tíz évben csaknem négyszer annyi halálos áldozatot követelt Németországban a szélsőjobboldali erőszak, mint amennyit a szövetségi belügyminisztérium statisztikája tartalmaz. Szakemberek szerint ugyanis a hatóságok nem kellő súllyal veszik figyelembe a jobboldali ideológiák ösztönző hatását egyes bűncselekményeknél.
Vágólapra másolva!

Két német napilap - a Frankfurter Rundschau és a berlini Der Tagesspiegel - újságírói közös kutatásaik során arra az eredményre jutottak, hogy 1990 októbere óta 93 személy halt meg szélsőséges, újfasiszta erők támadása következtében. A hivatalos adatok mindössze 26 áldozatról szólnak.

A két újságban közzétett részletes jelentésből kitűnik, hogy a legtöbb halálos áldozata a külföldiek (32) és a ''normális németek" (32) körében volt a szélsőséges erőszaknak. Tíz év alatt neonáci fiatalok összesen 15 hajléktalant vertek agyon: őket általában "alacsonyabb rendűnek, aszociális elemnek" tekintik - írta a két újság.

Otto Schily szövetségi belügyminiszter az ARD televízióban arra hivatkozott, hogy a központi statisztikában csak a tartományi rendőrségek által jelentett esetek szerepelnek. Elismerte, hogy ezt "adatrögzítési hiányosságok" is okozhatták. Éppen ezért javasolta olyan munkacsoport létrehozását, amelyben a szövetségi és a tartományi bűnügyi hivatalok képviselői kidolgoznák az adatrögzítés és a kiértékelés hatékonyabb módszereit. A belügyminiszterek novemberi értekezletén azután sor kerülhetne konkrét eljárások elfogadására.

Szakemberek és tudósok nézete szerint sürgős változtatásra szorulnak azok a kritériumok, amelyeket a rendőri és igazságügyi szervek a jobboldali motivációjú erőszakcselekmények értékelésekor alkalmaznak. Számos erőszakos bűncselekmény értékelésekor ugyanis a hatóságok nem kellő súllyal veszik figyelembe a jobboldali ideológiák ösztönző hatását.

A szakemberek szerint például jobboldali indítékú bűncselekményként kellene számon tartani az 1999 decemberében Bad Reichenhallban lejátszódott tragédiát, amelynek során egy 16 éves fiú négy embert agyonlőtt, majd önmagával is végzett. A tettes szobájában utóbb Hitler-képeket és rasszista jelszavakat talált a rendőrség.

Csütörtöki hír szerint a német belügyminiszter azonnali hatállyal betiltotta a Blood and Honour Division (Vér és Becsület Hadosztály) elnevezésű szélsőjobboldali szervezetet, valamint annak White Youth (Fehér ifjúság) nevű ifjúsági szekcióját. Otto Schily indoklása szerint a két csoport szembehelyezkedett Németország alkotmányos rendjével.

A belső elhárítás adataiból kitűnik, hogy a szervezet a bőrfejűek mozgalmához kapcsolódik, és nemzetközi aktivitást fejt ki, például skinheadeknek szóló koncertek szervezésével. Németországban mintegy 240 taggal rendelkezik. Csütörtökön reggel több német városban tartott házkutatás során a rendőrök jelentős mennyiségű uszító propagandaanyagot foglaltak le.

(MTI)

Korábban:

(2000.09.06.)