Már két kisbaba is meghalt a szicíliai nyolcas ikrek közül<br/>

Vágólapra másolva!
Újabb kisbabája halt meg annak az olasz asszonynak, akit nyolcas ikerterhességgel gondoztak július eleje óta egy milánói kórházban. Egy kisfiú már kevéssel a születése után meghalt, egy nappal később pedig egy kislány is életét vesztette.
Vágólapra másolva!

Két gyermeket természetes úton szült meg az asszony, a többi hat babát pedig császármetszéssel segítették világra az orvosok. A műtét után nem sokkal később az egyik kisfiú meghalt, vasárnap éjszaka pedig a Christina nevű kislánynak vérellátási problémái léptek fel. Az orvosok nem tudták megmenteni.

A még életben lévő négy lányt és két fiút inkubátorban tartják, súlyuk 450 és 520 gramm között van, és meglehetősen ingatag az egészségi állapotuk. Bár az alapvető életfunkcióik kielégítőek - legalábbis, ami a szívverés ütemét, a vérnyomást és az oxigénellátást illeti -, idegrendszeri és légzési zavarokkal küszködnek, és nagy a fertőződés veszélye is.

"Az igazi küzdelem a gyermekek életéért most kezdődik csak igazán" - mondják a milánói kórházban, noha az orvosok már azt is csodábak tartják, hogy sikerült eddig eljutniuk. A szakemberek kezdettől fogva borúlátóak voltak. Az egyik orvos emlékeztetett arra, hogy ilyen esetekben a csecsemők túlélési esélye nem haladja meg a negyven százalékot, és ez az adat is a világ legjobban ellátott kórházaiból származik. Az orvosok nem táplálnak illúziókat, már csak azért sem, mert kiszámíthatatlan, hogy milyen új komplikációk léphetnek fel, különféle problémák "keresztezhetik" egymást.

Pontos diagnózis csak öt-hat héten belül várható, és a kicsiknek a legjobb esetben is hónapokig kell kórházban maradniuk.

(MTI)

Korábban:

(2000. szeptember 18.)