A CIA-nek kémkedett Hitler hírszerzője<br/>

Vágólapra másolva!
A CIA a nyilvánosság előtt hivatalosan szerdán ismerte el először, hogy a második világháború után kapcsolatot tartott Reinhard Gehlennel, Adolf Hitler egykori vezető katonai hírszerzőjével. Az exnáci hírszerző amerikai pénzből ugyanis 1956-ig a Szovjetúnió ellen kémkedett.
Vágólapra másolva!

A beismerésre annak nyomán került sor, hogy az Egyesült Államokban fokozatosan feloldják a titkosság alól egyebek között a második világháború időszakával, illetve annak szereplőivel kapcsolatos dossziék tartalmát. A Gehlennel ápolt kapcsolat tényét megerősítette Mark Mansfield, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség szóvivője.

Az exnáci Gehlen a világháború után lényegében az amerikaiak javára működtette a Szovjetunió elleni kémkedés céljait szolgáló kiterjedt szervezetét, és több millió dolláros amerikai pénzügyi támogatásban részesült. Az amerikaiak ugyanis 1946-ban, a hidegháború kezdetén azzal voltak kénytelenek szembesülni, hogy nincs elég tapasztalatuk a szovjet titkosszolgálat elleni küzdelemben, és ezért német szakembereket kerestek, még akkor is, ha tudták róluk, hogy háborús bűncselekményeket követtek el - állapította meg egy amerikai társadalmi szervezet, a CIA megerősítő nyilatkozata nyomán. A CIA és a Gehlen-szervezet kapcsolata a most nyilvánosságra hozott iratok szerint 1956-ig tartott.

(MTI)