A jugoszláv kormánypártok elismerték vereségüket a helyhatósági választásokon<br/>

Vágólapra másolva!
A vitatott július 6-i alkotmánymódosítás után, szeptember 24-én választottak Jugoszláviában először közvetlenül elnököt. Részleges választási eredményeket ismertetve a belgrádi kormánypártok képviselői elismerték, hogy a szerbiai ellenzék többségében győzelmet aratott a szerbiai helyhatósági választásokon.
Vágólapra másolva!

Jugoszláviában vasárnap először tartottak közvetlen elnökválasztást, amelyen elsősorban a két belgrádi baloldali kormánypárt által jelölt Szlobodan Milosevics jugoszláv államfő és Vojiszlav Kostunica, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) jelöltje versengett egymással. A részeredmények feldolgozása után, vasárnap éjszaka mindkét politikai erő saját jelöltjének vezetését hangoztatta.

Szlobodan Milosevics

Az ellentábor képviseletében Zoran Sami, a Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt alelnöke 33 választóhelyiség adatai alapján Kostunica 55,41 százalékos és Milosevics elnök 34,69 százalékos eredményéről beszélt.
A DOS helyi szervei közölték, hogy Kostunica vezet több szerbiai városban, köztük Pozsarevacon (Milosevics elnök szülővárosában), Nisben, Zomborban és Vranjén. A CeSid választásokat felügyelő szervezet adatai szerint további 100 választóhelyiségben is Kostunica vezetését mutatták az eredmények. Ez utóbbihoz hasonló eredményről számolt be a kormánypártok közé tartozó, Vojiszlav Seselj-féle Szerb Radikális Párt is, amely szerint Kostunica 238 választóhelyiségben a szavazatok 47,5 százalékát, Milosevics elnök pedig 42,58 százalékát kapta meg.

Kostunica hétfőn már biztosra vette győzelmét. A belgrádi sajtó képviselőinek Kostunica azt mondta, hogy a tízezer jugoszláviai szavazóhelyiség közül 1237-ből beérkezett adatok alapján a voksok 54,05 százaléka jut neki, és 33,81 százaléka Milosevicsnek. "Milosevic vezérkara szerint második fordulóra kerülhet sor, és ez már magában győzelem, ha figyelembe vesszük a választási manipulációkat, a megfélemlítést és fenyegetéseket" - mondta Kostunica, hozzátéve: "Milosevics nem legyőzhetetlen tekintélyuralmi vezető többé, és meggyőződésem, hogy ez a legfontosabb".

Vojiszlav Kostunica

A tisztánlátást nehezíti, hogy a jugoszláv választási bizottság - mint egyik tagja nyugati újságíróknak elmondta - hétfő délelőttig nem tart sajtóértekezletet. A bizottság eddig semmilyen eredményt nem közölt a választásokról.

A belgrádi baloldali kormánypártok hétfőn elismerték a szerbiai ellenzék győzelmét az előző napi szerbiai helyhatósági választásokon, de a jugoszláv parlamenti választásokon saját győzelmüket várják.

Erről a jugoszláviai választásokon közös jelöltekkel indult két belgrádi baloldali kormánypárt képviselői beszéltek belgrádi sajtóértekezletükön, amelyen részt vett Momir Bulatovic, a jugoszláv kormánykoalícióhoz tartozó montenegrói Szocialista Néppárt elnöke is.

A jugoszláv parlamenti választásokon a kormánypártok saját győzelmükre - a felsőházban kétharmados többségre - számítanak

Robin Cook brit külügyminiszter hétfőn reggel ugyanakkor kijelentette, hogy Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök "nagyon jelentős" vereséget szenvedett a vasárnapi elnökválasztáson. A brit diplomácia vezetője hiteles bizonyítékokra hivatkozott brightoni bejelentésekor.

Belgrádban kisebb csetepaté is kitört a közel száz méteres távolságban lévő két tábor között, ám hamarosan rohamrendőrök vontak kordont a két csoport közé. Újabb incidensről nem érkezett jelentés.

Korábban azonban több közjáték is megzavarta a választásokat. Belgrád belvárosában a szavazóhelyiségek zárása után összetűzések zajlottak le Milosevics hívei és ellenfelei között. A rendőrök közbeléptek, gumibotot használva, hogy kiszorítsák a Köztársaság teréről az ellenzékieket, akik előzőleg kövekkel dobálták meg Milosevics mintegy száz támogatóját.

Kanizsán és Horgoson a Szerb Radikális Párt hívei egy szavazóhelyiségben a földre szórták az asztalra helyezett szavazólapokat. Több helyről jelentették, hogy a szavazóhelyiségekben nem állítottak fel paravánokat, veszélyeztetve ezzel a szavazás titkosságát. Szabadkán titkosrendőrök próbálták megfélemlíteni a szavazókat.

Megdobálták és összetörték az ellenzéki jelölteket szállító autók egyikét Mitrovicán, az etnikai szembenállás jelképévé vált város egyik terén. A jugoszláv elnököt éltető jelszavakat kiabálva megállították és elkezdték ütni az autókat, majd műanyag palackokkal és kannákkal dobálták meg Kostunicát és munkatársait.

Az EU-tagországok kormányai kérték törvényhozásukat: delegáljanak képviselőket a megfigyelők csoportjába, amelynek tagjai "a szemtanúk a demokráciáért" nevű misszió keretében utaztak volna Belgrádba. A francia, belga, olasz, spanyol, svéd és finn képviselők szerint Belgrád azért nem engedte be a megfigyelőket, mert azok leleplezhetnék annak a rendszernek a rátelepedését a voksolásra, amelynek eltökélt szándéka, hogy akár csalás árán is hatalmon marad.

Az EBESZ (az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ) soros elnöke szerint nem hitelesek azok a közlések, amelyek Slobodan Milosevics jugoszláv államfő győzelmét hirdetik a vasárnapi elnökválasztások nyomán.

Bécsi közleményében Benita Ferrero-Waldner leszögezte, hogy minden hozzáférhető információ világos előnyt mutat Vojislav Kostunica ellenzéki jelölt javára Miloseviccsel szemben. Az elnök asszony arra is kitért, hogy "a választások messze voltak a demokratikustól, de a széles körű csalások és megfélemlítések dacára a nép változtatási akarata elsöprőnek bizonyult". Ezt igazolja már a szerbek nagyarányú választási részvétele is - tette hozzá a miniszter.

Ugyancsak az ellenzék győzelmének tartja a vasárnapi eseményeket a külföldi sajtó és a NATO korábbi főtitkára Javier Solana is.

Egy montenegrói hírügynökség eközben hírül adta, hogy Milosevics választási csalásra kötelezte Momir Bulatovicsot, a Szocialista Néppárt elnökét, jugoszláv miniszterelnököt.

A Vecernje Novosti című állami lap korábban retusált képet közölt Milosevics montenegrói nagygyűléséről. A fényképen néhány ember jól kivehetően kétszer is feltűnik a kép különböző pontjain.

Minden előzmény és értesítés nélkül Szabadkán megszakították a Duna Televízió vételét a posta által üzemeltetett kábelcsatornán, így a szabadkaiak nem láthatták a Józsa Lászlóval, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnökével folytatott beszélgetést az Esti kérdés című műsorban.

Késő este ugyanerre a sorsra jutott az M-2-esen sugárzott, a vasárnapi jugoszláviai választásokkal foglalkozó kerekasztal-beszélgetés is. A műsor első percét még láthatták a nézők, de amikor megjelent a szerb nyelvű feliratozás, akkor hirtelen megszakadt a vétel. Szombat reggel az M-2-t már lehetett fogni, de a Duna Televízió továbbra sem látható.

A jugoszláv hatóságok pénteken visszavonták mintegy 20 külföldi újságíró tartózkodási engedélyét, és az érintetteket felszólították, hogy 24 órán belül hagyják el az országot. A kiutasításokról két nappal a jugoszláviai elnök- és parlamenti választások előtt hoztak döntést. A belgrádi hatóságok az elmúlt napokban számos nyugati újságírótól - minden indoklás nélkül - megtagadták a beutazási vízumot.

A magyar-jugoszláv határon hosszú sorokban kígyóznak a várakozó autók. A jugoszláv vámosok ugyani s felírják a belépni szándékozók útlevelének a számát. A jugoszláv hatóságok azt tanácsolták a külföldieknek, hogy egy napnál tovább ne tartózkodjanak Jugoszlávia területén.

Milosevics még esetleges választási veresége után is hivatalban maradhatna 10 hónapig a jugoszláv törvények hiányosságai miatt. A jelenlegi elnöki megbízatása csak 2001 augusztusában jár le, és az alkotmány, valamint az elnökválasztási törvény nem szabályozza: mikor kell átadnia hivatalát az államfőnek, ha a választáson vereséget szenved.

[*****]

Ajánló:

legfrisebb hírei a választásokról

Korábban:

(2000. szeptember 24.)