Ultimátumot adott a szerb ellenzék Milosevicsnek

Szerdáig adott határidőt a jugoszláv ellenzék a helyi kormánynak a vasárnapi elnökválasztás eredményeinek kihirdetésére. Ellenkező esetben a rezsimmel szemben álló erők saját jelöltjüket kiáltják ki győztesnek - mondta Cedomir Jovanovics, az ellenzék egyik szóvivője.

A vasárnapi voksolás eredménye még kedden délelőtt sem volt ismert. A belgrádi központi választási bizottság mindeddig elutasította, hogy közzétegye a hivatalos eredményeket. Eközben az ellenzék azzal vádolja Szlobodan Milosevics elnököt, hogy megkísérli módosítani az eredményeket, azzal a szándékkal, hogy saját győzelmét deklarálja, vagy legalábbis második választási fordulót hirdessen ki - írta az AP.

Jovanovics úgy nyilatkozott: immár nyilvánvaló, hogy Milosevics nem tudja elviselni a kudarcot. Az elnök tábora az utolsó független hírközlő eszközt, a Radio Indexet is elözönlötte, miközben az élőben közvetítette az ellenzék egyik győzelmi ünneplését. Hétfőn éjjel egyébként ismét 40 ezren vonultak fel Belgrádban, az ellenzék diadalát éltetve.

A Nyugat ugyancsak az ellenzéket tartja nyertesnek, és arra szólította Milosevicset, hogy ismerje el vereségét. Ilyen értelmű nyilatkozatot tett az Egyesült Államok és az Európai Unió is. Kedd hajnalban az olimpia miatt a nemzetközi figyelem középpontjában álló Ausztrália is csatlakozott a tiltakozókhoz: Alexander Downer külügyminiszter számos választási szabálytalanságot rótt fel a jelenlegi jugoszláv vezetésnek.

Robin Cook brit külügyminiszter szerint, Milosevics nem kísérelhet meg egy újabb katonai kalandot. "Szerbia népét már így is négy háborúba sodorta bele, és valamennyit elvesztette. Fel kell most már ismernie, hogy távoznia kell, mégpedig a lehető legkisebb erőszak alkalmazásával és a tőle telhető leggyorsabban" - hangoztatta Cook.

A Dnevnik című szlovén napilap ugyanakkor kedden arra mutatott rá, hogy a Nyugat hibát követett el, amikor szabálytalannak minősítette a választást, illetve a szavazatszámlálást. Egy csalárd eljárásnak ugyanis az ellenzéki győzelem elismerése esetén is az lehet a következménye, hogy új választásokat kell kiírni - vélte a lap.

(MTI)

Korábban:

(2000.09.26.)