Találkozót kért a szerb ellenzék a hadsereg és rendőrség vezetőitől<br/>

Vágólapra másolva!
Pénteken folytatódtak a tiltakozó megmozdulások Belgrádban és Szerbia több városában a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) jugoszláv elnökválasztási győzelmének hivatalos elismerését követelve. A ellenzéki szövetség vezetői várhatóan találkoznak a fegyveres erők és az állami médiumok vezetőivel.
Vágólapra másolva!

A megmozdulásokra Zoran Djindjic, a DOS kampánymenedzsere hívott fel péntek délután egy több tízezres belgrádi ellenzéki tüntetésen. Djindjic, aki csütörtök este is megmozdulásokat sürgetett, "polgári engedetlenségre és általános sztrájkra" szólított fel, hangoztatva, hogy "leállítják Szerbiát" a győzelem elismertetése végett.

A DOS néhány vidéki szervezete is hasonló felhívást tett közzé pénteken. A DOS-hoz tartozó Szerbiai Polgári Szövetség közleményben a tiltakozó akciók békés jellegének megőrzésére sürgette a polgárokat. A Beta belgrádi hírügynökség összesítése szerint pénteken Szerbia-szerte több vállalat, közép- és általános iskola lépett sztrájkba a DOS követelését támogatva.

Újvidéken és Nisben öt-ötezer diák tüntetett, de egyes belgrádi és közép-szerbiai iskolákban is félbeszakadt az oktatás. Néhány gyárból és bankfiókból szintén sztrájkot jelentettek, az ibari főutat pedig egy helyütt tüntetők zárták le. Az újvidéki "021" rádió szerint vajdasági városokban is voltak tiltakozó megmozdulások. Kostunica pénteken a szavazatok újraszámlálását sürgette.

Nebojsa Bakarec, a DOS választási bizottságbeli képviselője közölte, hogy a jugoszláv választási bizottságtól 142 ezer koszovói szavazat megsemmisítését követelték hivatalos beadványban. Példaként felhozta, hogy a DOS által vitatott választási jegyzőkönyvek szerint Gnjilanén 28 ezren szavaztak és valamennyien Szlobodan Milosevics jugoszláv elnökre, noha a koszovói városban néhány száz szerb maradt.

Az ENSZ koszovói ügyekben illetékes legfőbb megbízottja, Bernard Kouchner is megerősítette a csalást. A világszervezet New York-i székhelyén újságírók előtt kifejtette: saját megfigyelései alapján is egyet kell értenie az ellenzék azon állításával, hogy Milosevics nem kaphatott Koszovóban 140 ezer szavazatot, hiszen ott 45 ezer embernél többen nem is mentek el szavazni. Kouchner a 140 ezer koszovói Milosevics-szavazatról szóló adatot "teljes hazugságnak és manipulációnak" minősítette.

Bakarec szerint a követelés elismerése esetén Kostunica a voksok 50,35 százalékával rendelkezne, ami első fordulós győzelmét jelentené. Bakarec szerint a DOS elutasította azt a görög kezdeményezést, hogy Kostunica mégis induljon az elnökválasztás második fordulóján.

Az elnökválasztás körüli egyre élesedő vitát az váltotta ki, hogy a jugoszláv választási bizottság nem ismerte el Kostunica első fordulós győzelmét az elnökválasztáson, amelyet a DOS saját adatai alapján biztosra vesz. A bizottság szerint Kostunica nem érte el a győzelemhez szükséges, 50 százalék feletti szavazatmennyiséget, ezért a két legtöbb szavazatot kapott jelölt, Kostunica és Milosevics jugoszláv elnök részvételével második fordulót írnak ki.

Az RTS szerb állami tévé péntek délutáni híradójában aláhúzta, hogy a választásokon részt vett külföldi megfigyelők hazatérésük után is a voksolás demokratikus voltát hangsúlyozták nyilatkozataikban.

(MTI)

Korábban:

(2000.09.29.)