Belgiumban terjed a bérkövetelő mozgalom <br/>

Vágólapra másolva!
Belgiumban a közszolgálatban napok óta erősödő bérkövetelő mozgalom hétfőn átterjedt a városi tömegközlekedésre, a börtönökre és a brüsszeli nemzetközi repülőtérre. A vallon városokban hétfőn megint nem indultak el az autóbuszok.
Vágólapra másolva!

A vadsztrájkkal egyet nem értő vezetők sem tudták több helyütt elindítani buszaikat, mert már a garázsban kiszurkálták a gumiabroncsokat a sztrájkolók. Délelőtt mintegy 250 bérkövetelő autóbuszvezető gyűlt össze a vallóniai közlekedési vállalat székháza előtt Namurben. A sztrájkolók tojással és petárdákkal dobálták meg az épületet, és tábláikon követelték béreik tetemes emelését, a túlóráztatás megszüntetését, az éjszakai munkaórák magasabb bérezését.

A brüsszeli repülőtér hétfőn este 22 órától kedd reggel 6.45 óráig zárva lesz, mert a repülőteret fenntartó dolgozók egyik szakszervezete beszünteti a munkát. Hétfőn beszüntették a munkát három belgiumi fegyintézet börtönőrei, akik szintén magasabb béreket és elviselhetőbb munkaidőt, további őrök felvételét követelik a kormánytól.

Marc Verwilghen igazságügyi miniszter közölte a börtönigazgatóságokkal, hogy a sztrájk nyomása alatt kabinetje nem hajlandó tárgyalni a követelésekről.

(MTI)

Korábban:

(2000. szeptember 18.)