Megkezdődött az első európai dohányipar-ellenes per Norvégiában <br/>

Vágólapra másolva!
A hét eleje óta Norvégiában - Európában először - egy dohányipari cégnek bíróság előtt kell felelnie a cigarettái által okozott egészségügyi károsodásért. A tüdőrákban megbetegedett 67 éves Robert Lund a J. L. Tiedemanns Tobaksfabrik A/S-től próbál bírósági úton megromlott egészségéért kártérítést követelni.
Vágólapra másolva!

Lund 1953-tól betegségéig, 1996-ig erős dohányos volt, saját sodrású cigarettát szívott, s saját szavai szerint nem elsősorban pénzügyi kártérítésre tart igényt, hanem halála előtt szeretné világossá tenni, hogy az előállító az egészségkárosítás tudatában gyártotta termékét, s ezért felelősség terheli. - Ez talán a következő nemzedékeknek is figyelmeztetés lesz - jelentette ki a norvég televízióban.

A norvég közvélemény szerint a per következményeként a dohányipar hanyatlása várható. A közelmúltban az Egyesült Államokban hatalmas kártérítést ítéltek meg hasonló perben a dohányipar ellen.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. augusztus 7.)