Kostunica szerint Milosevics hamarosan megbukik<br/>

Vágólapra másolva!
Vojiszlav Kostunica szerint Jugoszláviában óráról órára változik a politikai hangulat, és a Milosevic-rezsim hamarosan összeomlik. A jugoszláv elnökválasztásokon győztes ellenzéki jelölt nehezményezi, hogy Oroszország nem támogatta a szerb ellenzéket. A politikus ismét kijelentette: hatalomra jutása esetén nem adja a Nemzetközi Törvényszék kezébe Milosevicset.
Vágólapra másolva!

"A változás nagyon gyorsan meg fog történni. Abban a pillanatban, amint megszabadulunk Milosevicstől, megszabadítjuk a politikát a méregtől. A hadsereg, a rendőrség tudatában van annak, hogy nem követheti a végsőkig Milosevicset" - nyilatkozta Vojiszlav Kostunica a The Independent című brit lapnak.

Kostunica szerint, a jugoszláv elnök már nem elég erős ahhoz, hogy erőszakkal elnyomja ellenségeit. "Óvatosan kerülni fogja, hogy vérontásba keveredjen. Ez a végét jelentené. Tudatában van ennek" - közölte.

Az ellenzéki politikus magát általában pesszimistának mondja, most azonban felülkerekedett optimizmusa: "Sok dolog történt az elmúlt években. Megtanultam, hogy türelmes legyek. Biztos vagyok abban, látni fogom Milosevics politikai végét. Néhány nap múlva minden világosabb lesz" - jelentette ki.

Kostunica, akit Szlobodan Miloseviccsel együtt Putyin orosz elnök Moszkvába hívott tárgyalásokra, bírálta az orosz vezetést amiatt, hogy nem támogatja teljességgel az ellenzék választási győzelmét. "Az orosz nyomás nem volt elég konkrét. Nem volt eléggé világos a választási eredményeket illetően" - mondta. Rövidlátónak nevezve a Kreml politikáját kijelentette: "A moszkvai találkozó témája nem világos. Ilyen feltételek mellett nem utazom oda. Játszadoznak Miloseviccsel, belpolitikai céljaikra használják fel őt és hazafiságukat hirdetik, a másik oldalon azonban egyezkednek az amerikaiakkal" - mondta.

A választások Milosevics által elrendelt második fordulójáról az ellenzéki jelölt kijelentette: "Ha lesz egy második forduló, miért nem lesz egy harmadik, egy negyedik vagy egy ötödik. Bizonyos tekintetben ez azon múlik, ki kacsint előbb. Ez az idegek játéka. De mi tudatában vagyunk a választások eredményének. Listáinkat készek vagyunk nyíltan megmutatni, a rezsim azonban elrejti sajátját. Ez egy elvi kérdés. A nép akaratáról van szó."

Kostunica víziója Szerbiáról igen egyszerű: "egy ország, ahol hagyják a dolgokat működni; normális kommunikáció a kormány és az ellenzék között, nyitott sajtó és közélet rágalmazás, hazugságok nélkül" - sorolta.

A jugoszláv elnökjelölt, aki a választási kampányában is kritikus volt a Nyugatot illetően, ismét kijelentette: hatalomra kerülése esetén nem adják át Szlobodan Milosevicset a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Szerinte a jugoszláv elnök elleni vádemelés kétes, és időzítése a Koszovó elleni NATO-kampányhoz azt mutatta, hogy a Nyugat így próbálta meg eltakarni zavarodottságát, amiért a bombázásokkal nem tudta legyőzni Szlobodan Milosevicset.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.04.)