Orbán Viktor a jugoszláv változások miatt lerövidítette Franciaországi látogatását <br/>

Vágólapra másolva!
A pillanat történelmi mivoltát - az utolsó baloldali diktatúra bukását Kelet-Közép-Európában - helyezte előtérbe péntek esti sajtótájékoztatóján a Franciaországból egy nappal korábban hazaérkezett Orbán Viktor miniszterelnök. Közlése szerint korábbi hazatérését nem valamilyen rendkívüli esemény, hanem az óvatosság motiválta.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor elmondta: az az álláspontja, hogy a miniszterelnöknek mindig ott kell lennie, ahol az ország szempontjából a legfontosabb dolgok történnek. A miniszterelnök elmondása szerint a kormány ellenőrzése alatt tartja a légteret és a határátkelőhelyeket is, ahol nyugalom tapasztalható. Beszámolt arról is, hogy a jugoszláviai eseményeket illetően Magyarország álláspontja megegyezik a NATO-éval és az Európai Unióéval: Mádl Ferenc köztársasági elnök már üdvözölte is Vojiszlav Kostunicát, elismerve ezzel államfővé választását.

A miniszterelnök közvetlen nemzeti érdeknek nevezte, hogy nyugodt körülmények legyenek a szomszédos országokban, különösen azokban, amelyekben jelentős létszámú magyar kisebbség él. A kormányfő tájékoztatott arról, hogy rendszeres egyeztetnek a vajdasági magyar vezetőkkel, akik az új jugoszláv vezetéssel folytatnak folyamatos konzultációt, és arról számolnak be, hogy nincs etnikai konfliktus a tartományban.

A pozitív jugoszláviai változások Orbán Viktor reményei szerint könnyebb életet, kevesebb félelmet és az állandó lelki fenyegetettség megszűnését jelenthetik a magyar kisebbség számára, ami az ottani magyar fiatalokban - akik közül sokan elhagyták az országot - tudatosíthatja, hogy érdemes gondolni a jövőre. A kormányfő fontosnak nevezte a mielőbbi kapcsolatfelvételt az új jugoszláv vezetőkkel, ennek konkrét formáiról - például esetleges belgrádi látogatásáról - azonban még nem tudott nyilatkozni.

A miniszterelnök nem tartotta riasztónak Vojiszlav Kostunica retorikáját. Mint mondta, minden országnak joga van arra, hogy véleményt nyilvánítson a NATO-ról és az Európai Unióról, ha az el is tér Magyarország álláspontjától. Orbán Viktor arról is tájékoztatott, hogy mielőbb konzultálni kíván Mádl Ferenc köztársasági elnökkel és Martonyi János külügyminiszterrel, akik a belgrádi események miatt ugyancsak korábban fejezték be külföldi útjukat.

Korábban:

(2000. október 6.)