Amerika kapcsolatai rendezésére törekszik Jugoszláviával<br/>

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok, bár már másfél éve nem működik nagykövetsége Belgrádban, amerikai kormányzati illetékesek közlése szerint arra számít, hogy gyorsan képes lesz szerteágazó kapcsolatrendszert kiépíteni a Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök szombati hivatalba lépése nyomán felálló új kormányzattal.
Vágólapra másolva!

Kostunica a választási kampány során elzárkózott az amerikaiakkal való kapcsolatfelvételtől, Washington azonban változásra számít hozzáállásában. A Washington-Belgrád viszony megjavításának esélyeit hordozó terveket illetően - amelyek közt az első a Jugoszláviával szemben ma még érvényes szankciók feloldása - az amerikaiak álláspontja szerint biztosítani kell, hogy Szlobodan Milosevics emberei ne tudhassanak jugoszláv közvagyont külföldre csempészni.

Az Egyesült Államok szerint Milosevicset semmilyen politikai szerep nem illeti meg a jövőben Jugoszláviában, olyannyira nem, hogy Hágában, a délszláv térségben elkövetett háborús bűncselekmények ügyében eljáró nemzetközi törvényszék előtt kellene felelnie cselekedeteiért. Ezzel szemben Kostunica korábban többször világossá tette, hogy nem adja ki Milosevicset Hágának.

Az Egyesült Államok kormányzati csúcsilletékesei ugyan az elmúlt napokban is azt ismételgették, hogy álláspontjuk nem változott, egyes jelekből mégis arra lehet következtetni: Washington most már nem teljesen biztos abban, hogy rövid távon elérheti Milosevics kiadatását.

Bill Clinton amerikai elnöknek volt egy olyan megfogalmazása, miszerint "úgy hiszi", az Egyesült Államok "nem kerülheti el azt, hogy támogassa Hága követelését", mármint Milosevics átadására vonatkozóan. E szóhasználat érezhetően kevésbé kategorikus, mint néhány nappal korábban, amikor nem volt a témában olyan amerikai sajtónyilatkozat, amelyben ne szerepelt volna eleve a "Milosevicsnek Hágában a helye" kitétel.

Washingtoni elemzők körében egyöntetű az álláspont: a jelenlegi helyzetben az Egyesült Államok nem fogja megakadályozni a Jugoszlávia elleni szankciók feloldását, ha Milosevicset (egyelőre) nem juttatják el Hágába. Alighanem ennél bonyolultabb helyzet állna elő akkor, ha Milosevics nem csupán szabadlábon maradna, hanem az elmúlt napok eseményei nyomán is politikai közszereplőként tudná "átmenteni magát" a megújuló Jugoszláviában.

(MTI)

Korábban:

(2000. október 7.)