Franciaországban elszaporodtak az antiszemita támadások <br/>

Vágólapra másolva!
A palesztin területeken súlyos áldozatokkal zajló Izrael-ellenes lázadással párhuzamosan Franciaországban újabban már naponta érik antiszemita támadások a helyi zsidó közösségek imaházait és épületeit. Sok helyen antiszemita feliratokkal firkálták tele a környező házak falait.

Csütörtöki jelentések szerint előző este egy gyújtogatási kísérlet kisebb károkat okozott egy Toulon melletti település zsinagógájában, Colombes-ban pedig két gyújtópalackot dobtak egy zsidó közösségi házra, ezek azonban nem rongálták meg az épületet.

Simon Peresz, a nemzetközi tekintélyű izraeli politikus, aki Ehud Barak kormányfő személyes felkérésére tesz jelenleg európai körutat, szerda este Lionel Jospin francia kormányfő tárgyalópartnere volt. Megbeszélésükről kijövet Peresz arról tájékoztatott, hogy a korábbi
két ellentétetes javaslat között most egy harmadik, az ENSZ felügyelete alatt kialakítandó vizsgálóbizottság elgondolása kezd körvonalazódni.

A múlt heti párizsi tárgyalásokon Arafat nemzetközi vizsgálatot szorgalmazott a Közel-Keleten két hete kirobbant ellenségeskedések okainak feltárására, Barak viszont akkor még csak egy hármas:
amerikai-izraeli-palesztin bizottság megalakítását látta elfogadhatónak. Az izraeli kormányfő támadta Jacques Chirac francia államfőt, azzal vádolva az elnököt, hogy a palesztin javaslat egyoldalú támogatásával lehetetlenné tette a két közvetlenül részes fél nézeteinek megállapodást eredményező közelítését.

(MTI)