Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Erős robbanás rázta meg pénteken Nagy-Britannia szanaai nagykövetségének épületét- írja a BBC. Robert Cook brit külügyminiszter közölte: a robbanást pokolgép okozta. A brit konzul információi szerint személyi sérülés nem történt. Egyelőre nem tudni, hogy van-e összefügés a mai robbanás, és a tegnapi között. Csütörtökön ugyanis szintén Jemenben, az adeni kikötőben egy robbanóanyaggal megrakott csónak nekiütközött az ott üzemanyag-felvétel céljából tartózkodó Cole amerikai rombolónak. A robbanáskor hat amerikai tengerész meghalt, harmincöt megsebesült, és tizenegy tengerész eltűnt.