Moszkva is részt vesz az egyiptomi izrael-palesztin csúcson<br/>

Vágólapra másolva!
Oroszország érdekelt a sarm-el-sejki közel-keleti csúcs sikerében, és ezért kész azon ugyanolyan szinten képviseltetni magát, mint ahogy ezt a többi résztvevő teszi - közölte vasárnap a moszkvai külügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

Moszkvában közölték, hogy az orosz erőfeszítéseket szorosan egyeztetik az ENSZ-főtitkárral, valamint a konfliktusban közvetítő más államokkal is. "Mindenki közös célt követ: el kell érni az erőszakcselekmények azonnali beszüntetését, helyreállítani a párbeszédet az érintett felek között, és visszaterelni a politikai mederbe a rendezés folyamatát - közölte az orosz külügyminisztérium.

Egyelőre nem tisztázott viszont, hogy Oroszországot ki fogja képviselni a sarm-el-sejki csúcson. Vlagyimir Putyin elnök ugyanis a nap folyamán Szocsiba repül, ahol a tervek szerint hétfőn Leonyid Kucsma ukrán államfővel tárgyal a gázszállítások problémáiról.

(MTI)