A Barents-tengeren uralkodó viharos időjárás miatt tovább halasztották a Kurszk orosz atom-tengeralattjáró áldozatainak kiemelésére szervezett akció kezdetét. Információk szerint nem kizárt, hogy beszüntetik a mentőakciót, mert a búvárok bevetésének egyre kevesebb értelme van.

Murmanszki források szerint a mélytengeri búvárokat szállító Regalia norvég tengeri platform egyelőre norvég kikötőben várakozik, noha az előzetes tervek szerint már szerdán a Kurszk katasztrófájának körzetébe kellett volna érkeznie.

Az augusztus 12-én szerencsétlenül járt orosz tengeralattjáró fedélzetén 118 ember tartózkodott, s kiemelésükre - még az idén, tehát az egész hajó kiemelését megelőzően - a haditengerészek hozzátartozóinak tett ígéretet Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök döntését szeptemberben megerősítette, noha szakértők nem sok értelmét látták a veszélyes búvárakciónak, s a mentési munkálatok is mind későbbi időpontra tolódtak, annak ellenére, hogy november közepétől már gyakorlatilag lehetetlen a viharos tengeren ilyen munkát végezni.

Az orosz védelmi tárca név nélkül nyilatkozó forrásai jelezték, hogy nem kizárt a mentőakció beszüntetése sem, hiszen a búvárok bevetésének egyre kevesebb értelme van. Ezeket az értesüléseket lényegében megerősítette Vlagyimir Kurojedov flottatengernagy, az orosz haditengerészet főparancsnok is, aki szerint a búvárok csak a jövő héten lépnek akcióba. Kurojedov szavai szerint először a 108 méteres mélységben fekvő hajó farokrészén vágnak léket, s a tengeralattjáró belsejének vizsgálata után döntenek a további lépésekről.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.02.)