Kairóban csütörtökön megbeszéléseket kezdtek az arab országok külügyminiszterei, hogy előkészítsék a hét végére tervezett rendkívüli arab csúcsértekezletet. Az 1996 óta első ízben összehívott arab csúcs célja közös álláspontot kialakítani Izrael ellen, amely a résztvevők szerint megsérti az eddig megkötött békemegállapodásokat. Közben az összecsapások még mindig nem szűntek meg a palesztin területeken, és újabbak is várhatók.

A kétnapos külügyminiszteri értekezleten az Arab Liga 22 tagállamából csak Líbia képviselője nem vesz részt. Irak az Öböl-háború óta először lesz jelen arab csúcson. A kemény vonal hívei az Izrael elleni szigorúbb fellépést szorgalmazzák, míg a mérsékeltek inkább az izraeli-arab kapcsolatok normalizálásának irányába mutató döntéseket támogatnák.

Faruk as-Saraa szíriai külügyminiszter mindjárt a megnyitón a békés rendezési folyamat leállítását követelte, teljes egyetértését hangoztatva Szelim el-Hossz libanoni kormányfővel, aki szerdán az Izraellel való diplomáciai kapcsolatok megszakítását vetette fel. Ennek megfelelően a damaszkuszi asz-Szaura, a hatalmon lévő Baasz Párt hivatalos lapja csütörtökön arra szólította fel az arab világ vezetőit, hogy bojkottálják Izraelt. "Az arab néptömegek azt kívánják, hogy vezetőik feleljenek a vad izraeli agresszióra, ezért mielőbb állítsák le a normalizálási folyamatot, és élesszék fel Izrael bojkottálásának politikáját" - írja a lap.

Irak azt követeli, hogy az arab csúcs kizárólag a palesztin problémával foglalkozzon - közölte Szálem al-Kabiszi, az iraki parlament arab és nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke. Bagdad szerint minden más napirendi pont szétszórná az erőket, és a résztvevők nem tudnának egységes álláspontra jutni. Ezzel kapcsolatban Kabiszi közölte, hogy az iraki küldöttség nem fogja felvetni az országot egy évtizede sújtó ENSZ-szankciók ügyét.

A közel-keleti békefolyamatot ellenző Irak október 8-án dzsihádra, szent háborúra szólított fel Palesztináért. Marvan Barguti, a Fatah ciszjordániai vezetője a Háárec izraeli lapban úgy nyilatkozott, hogy nem fog parancsot adni szervezete tagjainak az összecsapások beszüntetésére, mivel az utcákon harcoló tömegről van szó, és nem hadseregről, de ő maga sem akar véget vetni az ellenségeskedéseknek. Barguti úgy vélekedett, hogy Sarm el-Sejkben nem történt semmi, mert az ottani résztvevők nem akartak mást, csak a szeptember 28-a előtti helyzetet visszaállítani.

Slomo Ben Ami izraeli közbiztonsági miniszter, ügyvezető külügyminiszter csütörtökön az izraeli katonai rádióban közölte: komoly információkkal rendelkezik egy Izrael területére beszivárgott palesztin kommandóról, amely Jeruzsálemben vagy Tel-Aviv körzetében készül merényletet végrehajtani. A miniszter részleteket nem volt
hajlandó elárulni.

Izrael időközben szabaddá tette a Gázai övezetben Karni közúti átkelőt, és elindult az első repülőgép, a palesztin légitársaság Fokker-50-es típusú gépe a gázai repülőtérről, amelyet szerdán nyitottak meg először október 8-a óta. A nap folyamán eddig kisebb zavargásokról érkezett jelentés a palesztin területekről. Hebronban egy izraeli katona sérült meg kövektől a tüntetőkkel lezajlott összetűzésben. A Jeruzsálem közelében lévő Gilo zsidó településnél tüzet nyitottak két izraeli harckocsira, és egy járőrtiszt itt megsebesült. Tűzpárbajokról számoltak be Ráfából is. Rijádban csütörtökön Fahd szaúdi király megbeszéléseket folytatott Abdelaziz Buteflika algériai elnökkel, aki szerdán érkezett Szaúd-Arábiába.

(MTI)