A Hezbollah által néhány napja elrabolt tartalékos ezredes, az izraeli titkosszsolgálat, a Moszad ügynökeként tevékenykedett. A katonatiszt egy Svájcban élő arab üzletember után kémkedett sikertelenül - állítja egy arab lap.

Elhanan Tannenbaum, aki állítólag a Hezbollah fogságában van, a Moszad ügynöke, aki 1998-ban Bernben belekeveredett egy, a síita szervezettel kapcsolatos lehallgatási ügybe - írta pénteki számában az as-Sark al-Auszat című arab lap.

Az újság értesülései szerint Tannenbaum négy másik Moszad-ügynökkel megpróbálta lehallgatni egy Svájcban élő libanoni származású férfi telefonját, mert azzal gyanúsították, hogy ő a Hezbollah egyik pénzelője. A lap azt állítja, hogy az akcióra Danni Jatom, az izraeli titkosszolgálat akkori főnöke adott parancsot, és annak kudarcát követően váltották le.

A Hezbollah október 15-én jelentette be, hogy fogságba ejtette Elhanan Tannenbaum tartalékos ezredest, akit Moszad-ügynöknek állítottak be. Az izraeli rádió viszont azt közölte, hogy Tannenbaum egy olyan cég alkalmazottja, amely két elektronikai és katonai berendezéseket gyártó céggel, a Tadirannal és a Rafaellel áll kapcsolatban.

Az AFP emlékeztet arra, hogy júliusban egy svájci bíróság 12 hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy meg nem nevezett Moszad-ügynököt egy libanoni származású svájci állampolgár elleni lehallgatási kísérlet miatt. Négy társát is letartóztatták, de őket később szabadlábra helyezték.

(MTI)

Ajánló:

(2000.10.13.)

Korábban:

(2000.10.18.)