Megalakult a vajdasági tartományi parlament<br/>

Vágólapra másolva!
A szeptemberi választásokat követően hétfőn megalakult a vajdasági tartományi parlament, amely megválasztotta vezető tisztségviselőit is.
Vágólapra másolva!

A Vajdaságban a jugoszláv választásokkal egy időben, szeptember 24-én tartották a tartományi parlamenti választások első fordulóját, a második fordulót pedig október 8-án, amelyeken a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) elsöprő győzelmet aratott: a 120 fős képviselőházban 117 mandátumot szerzett a tömörülés. A két eddigi belgrádi baloldali kormánypárt két helyet, egyet pedig a Polgárok Csoportja kapott.

A tartományi parlament hétfőn megválasztotta vezetőit. A tartományi kormányfői tisztség a nyertes tömörülés legerősebb pártját, a parlamenti elnöki szék pedig a második legerősebb pártot illetik meg. A DOS-on belüli erőviszonyok következtében a tartományi parlament elnökévé így a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnökét, Nenad Canakot választották meg. A jelenlévő 94 képviselő közül 74 igennel voksolt, húsz társuk viszont tartózkodott.

Canak eddig a tartomány autonómiájának visszaállítását a legradikálisabban követelő vajdasági szerb politikusként volt ismert. A Vajdaság Köztársaság megteremtését követelte, ami Szerbia föderalizálását, köztársasági szintű egységekre bontását tűzte ki célul. A választások előtt az ellenzéki egység érdekében az LSV részben "befagyasztotta" programját. Canak hétfőn úgy vélte: a pártprogramok megvalósítása akkor kerülhet napirendre, ha Szerbiában nem a Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnökkel szembeni "hisztéria" jegyében, hanem szabadon választhatnak majd parlamentet.

A tartományi kormányfői tisztségre egy országos szinten alig ismert politikust, Djordje Djukicsot választották. Djukics a Zoran Djindjics vezette Demokrata Párt tagja és eddig zabalji önkormányzati vezető volt.
A képviselőház hétfőn megválasztotta Djukics három helyettesét is, köztük Egeresi Sándort, aki a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alelnöke is egyben.

(MTI)

Korábban:

(2000. október 23.)