Kína még nem ratifikálja az ENSZ-szerződést<br/>

Vágólapra másolva!
Egy kínai politikus szerint országának még időre van szüksége ahhoz, hogy ratifikálja a gazdasági, társadalmi és kulturális jogokról szóló ENSZ-szerződést. Peking korábban kötelezettséget vállalt arra, hogy 2000 végéig ratifikálja a szerződést, ami már másodszor kerül a kínai törvényhozás elé.
Vágólapra másolva!

Kínának még időre van szüksége ahhoz, hogy ratifikálja a gazdasági, társadalmi és kulturális jogokról szóló ENSZ-szerződést - ezt Hszü Csia-lu, a kínai parlament állandó bizottságának alelnöke jelentette ki a China Daily című angol nyelvű lap hétfői számában megjelent nyilatkozatában.

A politikus szerint a kínai vezetésnek még meg kell vizsgálnia, hogy a szerződés cikkelyei "összhangban vannak-e a valós helyzettel, valamint a kínai törvényekkel és jogszabályokkal". Az 1997-ben aláírt gazdasági paktum az Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága elé került ratifikálásra, amelynek ülése a tervek szerint kedden ér véget, és legközelebb decemberben hívják össze a testületet ebben az ügyben.

A szerződés már másodszor kerül a kínai törvényhozás elé. Peking korábban kötelezettséget vállalt arra, hogy 2000 végéig ratifikálja a szerződést. A China Daily szerint több képviselő hangsúlyozta, hogy a kínai társadalom egyes rétegei még nem állnak készen a paktum gyakorlati megvalósítására.

Az AFP megjegyzi, hogy Jacques Chirac francia köztársasági elnök közelmúltbeli pekingi látogatása során a kínai vezetők biztosították őt, hogy hamarosan ratifikálják az ENSZ gazdasági szerződését, de arról még nem volt szó, mikor iktatja törvénybe Peking a politikai és polgári jogokról szóló paktumot, amelyet Kína 1998-ban írt alá.

(MTI)

Ajánló: