Befejezték a Kurszk farokrészében az egykori legénység utáni kutatást<br/>

Vágólapra másolva!
A Kurszk atom-tengeralattjárón dolgozó mélytengeri búvárok felhagytak a farokrészben való kutatással, s a 108 méter mélységben fekvő hajó még épen maradt harmadik részlegén kutatnak az áldozatok után. A hajó farokrészében 23 tengerész tartózkodott, közülük azonban csak tizenkettőt sikerült a felszínre hozni.
Vágólapra másolva!

A búvárok minden tőlük telhetőt megtettek, de már nincs lehetőségük arra, hogy itt további haditengerészeket találjanak – közölte Igor Digalo alezredes, az orosz haditengerészet szóvivője A leghátsó, kilencedik részleg vészkijáratát lezárták, a nyolcadik részlegbe vezető átjárót is bezárták, továbbá különleges védőtömítést helyeztek fel a nyolcadik részleg burkába vágott lékre is. A búvárok a harmadik részlegbe vágnak bejárót - a Kurszk első két kamrája gyakorlatilag teljesen elpusztult a robbanások nyomán -, mert azt remélik, hogy itt még lehetséges lesz hozzáférni a matrózok holttesteihez.

Az egyik kiemelt áldozatnál lelt feljegyzés szerint 23-an rekedtek a leghátsó részlegben, de innen eddig csak 12 haditengerészt tudtak kiemelni.

A Barents-tengeren jelenleg kedvező időjárás uralkodik, s várhatóan néhány napig ilyen marad az idő, ami nagymértékben hozzájárulhat a második hete tartó búvárakció sikerességéhez.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.26.)