Ion volt államfő szerint a novemberi romániai választások nagy esélyese, az ellenzéki Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy kormányzati együttműködésre lépjen a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel. Iliescu ezzel válaszolt a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) főtitkárának, aki hétfőn nyílt levélben szólította fel őt színvallásra: a PDSR hajlandó-e kormánykoalíciót kötni a magyar érdekvédelmi szövetséggel.

Ion Iliescu, a PDSR elnöke leszögezte, hogy a választások két fordulója között kívánják elemezni az RMDSZ-szel való együttműködés lehetőségét. Mint mondta, a PDSR ugyanakkor nem gondol arra, hogy szövetségre, vagy együttműködésre lépjen a Nagy Románia Párttal.

Ezzel egy időben Adrian Nastase, a PDSR első alelnöke egy Iasi-ban tartott választási gyűlésen közölte: hamarosan nagy példányszámban magyar nyelven is kiadják a PDSR választási programját, s ezt a magyarok által lakott területeken fogják terjeszteni. Nastase úgy fogalmazott: a PDSR szeretné, ha a magyar kisebbség ismerné választási üzenetét, mivel a választások után alakuló kormány számára fontos, hogy elsősorban a gazdasági problémákra összpontosíthasson, ne létezzenek etnika problémák.

A PDSR első számú politikusainak nyilatkozataival kapcsolatban Markó Béla, az RMDSZ elnöke kedden leszögezte: a választásokig az RMDSZ nem folytat koalíciós tárgyalásokat, hanem arra koncentrál, hogy olyan erős parlamenti csoportot hozzon létre, amely akár ellenzékben, akár kormányon hatékonyan tudja képviselni az erdélyi magyarság érdekeit.

- Saját eddigi koalíciós partnereinkkel szemben is feltételeket fogalmaztunk meg a további együttműködéshez. Ugyanezek a feltételek érvényesek másokra is: konkrét megoldásokat akarunk az erdélyi magyarság számára. Ebben benne szerepel az önálló magyar állami egyetem, a helyi autonómia bővítése, az egyházi és közösségi tulajdonok helyzetének megoldása. Bárki, aki az RMDSZ-szel együtt akar működni, ezeknek a feltételeknek az alapján kell, hogy tárgyaljon velünk - hangsúlyozta Markó Béla.

(MTI)

Korábban:

(2000. október 30.)