A Bundestag elnöke Wolfgang Thierse a zárórendezvényen a veszteségek ellenére azt mondta: "az expó egy másik Németország nagykövete, és nem kell ahhoz a végső egyenleget megvárni, hogy elmondható legyen, a világkiállítás siker volt. Egy ilyen rendezvénynek jelentősége ugyanis nem a nyereség" - tette hozzá.
A világ eddigi legnagyobb és legjobb világkiállítása hangzatos címke egy idő után semmitmondóvá vált, ahogyan az expó pénzügyi katasztrófává változott - írta a Reuters. A tervezett 40 millió látogató helyett csak 18 millió kereste fel és a bevételek meg sem közelítették a remélt nagyságot. Az előzetes számítások szerint 2,4 milliárd márka a veszteség, amelyet a média gúnyos megjegyzések kíséretében nyugtázott. A közvélemény megosztott: részben felháborodással, részben sajnálkozva fogadták az expó egyenlegét. Thiersével ellentétben a német adófizetők szövetségének elnöke szerint az expó-deficit "óriási botrány".
![]() |
A magyar pavilon makettje |
A pavilont még tavasszal a ZDF televízió és a Bunte magazin szerkesztői az első tíz legérdekesebb expóépítmény közé választották, és a nyomtatott képeslapok közül is elsőként a magyar pavilon fotója fogyott el.
(MTI)
Ajánló:
Korábban:
(2000. június 1.)