Brit illetékesek csütörtökön megerősítették a The Sun bulvárlap aznapi értesülését, miszerint a héten menedéket kért Nagy-Britanniában az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy volt tisztje. Alekszandr Litvinyenko szerdán érkezett Nagy-Britanniába családjával, és azonnal politikai menedékjogot kért.

A Heathrow repülőtéren megtartott rögtönzött sajtóértekezletén a férfi azzal vádolta egykori titkosszolgálati főnökeit, hogy halálosan megfenyegették őt, amiért 1998-ban Moszkvában egy nemzetközi sajtóértekezleten felfedte, meg akarták vele öletni Borisz Berezovszkijt, a neves orosz vállalkozót.

A leleplezés miatt állítólag elbocsátották állásából, sőt rövid időre börtönbe is zárták. A volt titkosszolgálati tiszt elmondta, hiába fordult maga és családja biztonsága érdekében védelemért az orosz ügyészséghez, kérése nem talált meghallgatásra. Közölte, a brit hatóságok biztosították őt arról, hogy Nagy-Britanniában maradhat. Felfedte azt is, hogy ezért érzi életét veszélyeztetve hazájában, mert "túlságosan sokat tud a tavalyi moszkvai pokolgépes merényletekről, amelyek elkövetésével a csecsen szakadárokat vádolják az orosz hatóságok".

Oleg Gorgyijevszkij egykori KGB-tiszt, aki még 1985-ben talált menedékre Nagy-Britanniában, a The Sunnak elmondta: "Litvinyenko és néhány volt FSZB-tiszt annak idején Moszkvában látványos sajtókonferencián fedte fel Berezovszkij megölésének tervét. Senki nem tudta, hogy hihető-e a történet... Most, amikor az orosz sajtómágnást a letartóztatás veszélye fenyegeti, Litvinyenko két tűz közé: a titkosszolgálat és az oligarchák kereszttüzébe került. Az orosz emberek még mindig félnek a titkosszolgálattól, Litvinyenko élete nincs biztonságban, ezért döntött a távozás mellett."

Litvinyenko menedékkérése az orosz-brit kapcsolatok egy kényes időszakában történt. Nagy-Britannia a lehető legszélesebb körben javítani szeretné kapcsolatait az új orosz vezetéssel. Nem hunyhat viszont szemet afölött, hogy a hidegháború lezárulta ellenére az orosz ügynökök igen aktívan jelen vannak az országban, különösen az ipari kémkedés terén. A brit bulvárlap értesülése szerint a brit elhárítás és a külügyminisztérium illetékesei szerda este alapos kikérdezésnek vetették alá Litvinyenkót.

(MTI)

Korábban:

(2000. augusztus 23.)