Szombat délután újabb erőszakos jelenetekre került sor az egyiptomi parlamenti választások második fordulójának helyszínein. Ezek nyomán a halálos áldozatok száma négyre, a sebesülteké 60-nál többre emelkedett.

Damietta közelében kora esti mérleg szerint huszonöt ember sebesült meg golyók vagy a könnygáz következtében, miután nekitámadtak és fegyverhasználatra kényszerítették a szavazófülkéhez vezető útjukat elzáró rendőröket. Egy 18 éves fiú később belehalt sérüléseibe.

Kairótól 80 kilométerre északra, Idjar faluban a rendőrség a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt jelöltjét támogatókkal csapott össze, hasonló fegyvereket használva. Két halott és húsz sebesült maradt a helyszínen, de az összecsapás pontos okára mindeddig nem derült fény. Atmidában, Kairótól északnyugatra a betiltott Muzulmán Testvériség párt támogatói ütköztek a rendőrökkel. Egy civil szívrohamban meghalt. További észak-egyiptomi helyszíneken még 24-en sebesültek meg az összetűzésekben. Egyes falvakban útzárakat emeltek a szavazásra jogosultak, egy helyütt egy rendőrautót is felgyújtottak.

A parlamenti választásokat három szakaszban tartják Egyiptomban. Ezekben összesen 454 képviselői helyről döntenek. A múlt heti első fordulót az AP beszámolója szerint Hoszni Mubarak elnök nemzeti demokratái nyerték, de abban a képviselők létszámának összesen alig egynegyedéről döntöttek. A szombati második felvonás után a harmadik fordulót november 8-án tartják - ekkor szavaznak a kairóiak is -, és az új parlament várhatóan december közepén már ülésezhet.

(MTI)

Korábban:

(2000.11.04.)