Gyorsan javul Jodie állapota<br/>

Vágólapra másolva!
Orvosai szerint gyorsan javul a máltai sziámi ikerpár szétválasztás után életben maradt tagjának, Jodie-nak az állapota. Két nappal a maratoni műtétje után, melyet testvére, Mary nem élt túl, már le is kapcsolták a lélegeztetőgépről, állapota azonban állandó orvosi felügyeletet igényel. A műtét sikerült, ezért a kislánynak minden esélye megvan arra, hogy ugyanolyan teljes életet éljen, mint egészségesen született társai.
Vágólapra másolva!

A manchesteri St. Mary kórházban két napja szétválasztási műtéten átesett Jodie állapota kielégítő, gyógyulása gyorsan halad. A múlt éjjel már lélegeztetőgépre sem volt szüksége, és hamarosan megkezdik tejjel történő táplálását is. Máltai származású szülei a műtét óta mindig a kislány kiságya mellett vannak.

A 20 fős orvoscsoport által végrehajtott műtét nélkül az ikerpár mindkét tagja elhunyt volna. Az operációt elvégző Lewis Spitz professzor, aki már öt ikerpáron hajtott végre hasonló szétválasztási beavatkozást, elmondta, hogy kis trükkel oldják meg, hogy Jodie ne érezze testvére hiányát. Ágyába ugyanis egy tükröt helyeztek, így a kislány úgy érezheti, Mary vele van.

A két lány a gerincüknél volt összenőve hastájban. Marynek az orvosok szerint az agyműködése nagyon primitív volt, míg Jodie-t életképesnek találták. Mary azonban folyamatosan gyengítette Jodie-t, mivel Jodie oxigénjét és vérét használta.

Korábban:

(2000.11.07.)