Továbbra is tisztázatlan Sztambolics volt szerb elnök sorsa <br/>

Vágólapra másolva!
Ivan Sztambolics volt szerb elnök sorsa továbbra is tisztázatlan, miután minden eddigi információ tévesnek bizonyult vele kapcsolatban - jelentette be pénteken Zágrábban Zsivorad Kovacsevics szerb ügyvéd, a volt szerb elnök kiszabadítására alakított jugoszláv bizottság elnöke.
Vágólapra másolva!

Ivan Sztambolics

Az ügyvéd elmondta, hogy az általa vezetett bizottság már Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnöktől is segítséget kért Sztambolics sorsának a tisztázásához. Az elnök a szerb titkosrendőrségtől kért magyarázatot, de annak vezetője nem válaszolt az államfői megkeresésre. Kovacsevics elmondta: az általa vezetett bizottság továbbra is abból a feltételezésből indul ki, hogy Sztambolics életben van.

Az utóbbi időben a jugoszláv és a horvát sajtóban is felbukkantak olyan hírek, amelyek szerint a szerb titkosrendőrség folyamatos megfigyelés alatt tartotta Sztambolicsot, egészen az eltűnése előtti utolsó két óráig.

Egyes sajtóértesülések szerint Szlobodan Milosevics elnöksége idején olyan feltételezések is napvilágot láttak Belgrádban, amelyek szerint Sztambolics már Szerbia területén kívül, talán Bosznia-Hercegovinában vagy Montenegróban lehet.

(MTI)

Korábban:

(2000. augusztus 26.)