Spanyol újságírók tüntettek az ETA merényletei ellen <br/>

Vágólapra másolva!
Mintegy kétszáz újságíró vonult hétfőn a spanyolországi San Sebastián utcáira, így tiltakozva, hogy az ETA baszk szeparatista terrorszervezet nemrégiben a tömegtájékoztatási eszközök több munkatársa ellen is merényletet követett el.
Vágólapra másolva!

A múlt hét végén az ETA merényletkísérletet hajtott végre az El País című spanyol napilap San Sebastián-i tudósítója és férje ellen, aki az Antena 3 elnevezésű magántelevízió munkatársa. Egy nappal később ismeretlen támadók öt gyújtópalackot dobtak az RTVE közszolgálati rádió és televízió helyi épületére.

A legújabb közvélemény-kutatások alapján a baszkok 28,4 százaléka támogatja egy független baszk állam létrehozását, míg 37,9 százalékuk a Spanyolországon belüli nagyobb önállóságot tartaná kívánatosnak. A megkérdezettek 32,8 százaléka meg van elégedve Baszkföld jelenlegi autonómiájával.

A baszkok 78 százaléka úgy gondolja, hogy az emberek biztonsága nagyon kis mértékben vagy egyáltalán nincs biztosítva ebben a térségben, és csupán 19 százalékuk állítja, hogy megvalósulnak a demokratikus vívmányok Baszkföldön.

(MTI)

Korábban:

(2000. november 11.)