Volt SS-katonát tüntettek ki az alsó-szászországi Apensenben <br/>

Vágólapra másolva!
Német szövetségi érdemkereszttel tüntették ki hétfőn a náci Waffen-SS egykori katonáját az alsó-szászországi Stade járásban tett három évtizedes településpolitikai szolgálataiért. A kitüntetés a német elnöki hivatalt is magyarázkodásra kényszerítette.
Vágólapra másolva!

A 77 éves Heinz Eckhoff, Apensen volt polgármestere 18 évesen lépett be az SS-be, és 1968-ban a szélsőjobboldali Nemzeti Demokrata Párt listáján került be Stade járás tanácsába. Két évvel később átlépett a CDU-ba, amelyet mindmáig képvisel a testületben.

A Zsidó Világkongresszus tiltakozott a kitüntetés miatt. Elan Steinberg, a Zsidó Világkongresszus igazgatója hangsúlyozta, hogy az "szégyenfolt Németország számára". A dpa érdeklődésére az igazgató New Yorkban rámutatott, hogy "a Waffen-SS-t 1945-ben Nürnbergben bűnöző szervezetnek nyilvánították, és ezzel minden egyes tagja bűnözőnek minősült".

A német szövetségi elnökség közölte, hogy a kitüntetést még augusztusban ítélték oda, és a döntést már nem lehet visszavonni. Szóvivőnője, Kerstin Kiessler megjegyezte, hogy Johannes Rau elnök mintegy négyezer érdemkeresztet adományoz évente, és hivatalát az alsó-szászországi felterjesztők nem informálták Eckhoff teljes életútjáról.

(MTI)

Ajánló: