Florida állam első fokon eljáró illetékes bírája Terry Lewis, kedden elutasította azt a demokrata kérelmet, hogy hosszabbítsa meg a szavazatok összegzésére nyitva álló határidőt. Ez a republikánusoknak kedvez, mert még nem sikerült - és határidőre nyilván nem sikerül elvégezni - a kézi újraszámlálást.

A floridai jog értelmében az egyes megyéknek a választást követő hetedik napon helyi idő szerint 17 óráig (budapesti idő szerint 23 óráig) kell beterjeszteniük az állam fővárosában, Tallahassee-ben ülésező szavazatösszesítő testülethez a hitelesíthető megyei eredményeket.

Bizonyos, hogy az első fokú bírói döntés ellen a demokraták fellebbeznek. Valószínű, hogy a fellebbezést nem a rendes fellebviteli bíróság, hanem e lépcsőt kihagyva, rögtön Florida állam legfelsőbb bírósága bírálja el jogerősen, még a 17 órai határidő előtt.

A szavazatösszesítések leadására adott határidőt fenntartó, a demokrata kérelmet alapvetően elutasító első fokú bírói végzés azt is tartalmazza, hogy az egyes megyék határidő után is beküldhetnek kiegészítéseket, pótlásokat az eredeti összegzésükhöz.

Mivel a külföldről érkező szavazatok beérkezésének határideje pénteken jár le, így ma sem várható végső eredmény.

(MTI)

Ajánló:

Az [*****] dossziéja