Vágólapra másolva!
Ismételten elutasította Szlobodan Milosevics kiadatását a hágai Nemzetközi Törvényszéknek Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök. A strasbourgi Európai Parlamentben mondott szerdai beszéde utáni nemzetközi sajtóértekezletén Kostunica annak a nézetének adott hangot, hogy Milosevics mindenekelőtt saját népével szemben felelős, ugyanakkor nem jelent veszélyt a demokratikus választások szempontjából.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Törvényszék nem képes arra, hogy a teljes igazságot feltárja - fogalmazott Kostunica. A hágai törvényszéknek öt évtizedre lenne szüksége ahhoz, hogy az összes problémát megoldja - jelentette ki a jugoszláv elnök, aki ugyanakkor hozzátette, hogy a törvényszékkel szemben emelt belgrádi kifogások ellenére Jugoszlávia kész a párbeszédre Hágával.

Közölte: tárgyalások kezdődtek arról, hogy a törvényszék irodát nyit a jugoszláv fővárosban. Szavai szerint kormánya fontolóra vette azt is, hogy úgynevezett "igazságbizottságokat" állítanak fel, amelyek előtt az elmúlt évtized áldozatai beszélhetnek szenvedéseikről.

Kostunica meglehetősen homályosan nyilatkozott Koszovó jövőjéről. Ismételten utalt arra az ENSZ-határozatra, amely nem támogatja a tartomány Szerbiától történő elszakadását. Az autonómiát célzó megoldásnak a realitásokon kell alapulnia, és figyelembe kell vennie a szomszédos országok, Görögország, Macedónia és Albánia érdekeit - fogalmazott Vojiszlav Kostunica.

(MTI)

Korábban:

(2000. november 15.)