Az amerikai hadsereg továbbra is jelen lesz az egész világon<br/>

Vágólapra másolva!
Bár George W. Bush republikánus elnökjelölt azt szeretné, hogy az Egyesült Államok radikálisan csökkentse a hadsereg külföldi jelenlétét, Henry Shelton a Pentagon legmagasabb rangú katonája szerint naiv az az elképzelés, hogy amerikai csapatok a világnak csak olyan tájain jelenjenek meg, amelyeken a létfontosságú amerikai érdekek is érintve vannak.
Vágólapra másolva!

A tábornok egy olyan washingtoni értekezleten beszélt, amelyen az ország jövőbeni biztonsági stratégiájáról és katonai felkészültségéről volt szó. Beszédében Bush nevét nem említette. Szerinte valószínűtlen, hogy megtörténjen az: a világ egyetlen szuperhatalmának katonai erői kivonják magukat a globális katonai feladatokból, mint például a békefenntartásból, a humanitárius hadműveletekből és a kisebb katonai konfliktusokból, és otthon maradjanak, készülve "nagy háborúk megnyerésére".

Bush több ízben kifejtette azt a véleményét, hogy az amerikai hadsereg bevethető állománya veszélyesen kicsire csökkent, mert a hidegháborút követően egyre nagyobb része vesz részt békefenntartásban és más nem harci feladatokban.

Shelton kijelentette: "képtelenség, hogy kihúzzuk magunkat valamely tevékenységből, és helyette kizárólagos jelleggel végezzünk egy másikat. A stratégiai környezet minden bizonnyal arra kényszerít majd minket, hogy különböző helyszíneken, katonai erő bevetésével korlátozott katonai célokat érjünk el" - mondta a tábornok.

(MTI)

Ajánló:

Az [*****] összeállítása

Korábban:

(2000. október 22.)