Vágólapra másolva!
A várakozásoknak megfelelően Mikulás Dzurinda miniszterelnököt választotta elnökévé szombaton Pozsonyban a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió alakuló közgyűlése.
Vágólapra másolva!

Dzurinda és kormányának több minisztere által létrehozott szervezet megalakulásának hátterében az áll, hogy a legutolsó, 1998-as választások előtt, a Meciar-kormány idejében olyan módosítást hajtottak végre a választási törvényen, amely esélytelenné tette volna a vele szemben induló politikai erőket. Azok azonban öt pártból összekovácsolták a végül is választási győztes Szlovák Demokratikus Koalíciót (SDK).

Az SDK később, a "sokpártiságból" eredő súrlódások miatt nehéz helyzetbe került, amelyből Dzurinda és vele tartók most az Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) létrehozásában látták a kiutat.

(MTI)