A perui kormány tagjai vasárnap egyöntetűen benyújtották lemondásukat azt követően, hogy Federico Salas kormányfő bejelentette: Alberto Fujimori elnök legkésőbb kedden távozik tisztségéből. Az elnök vasárnap este az AFP francia hírügynökség tokiói irodájának küldött fax-üzenetében személyesen is megerősítette lemondási szándékát.

Fujimori elnök azzal indokolta távozását a politikai életből, hogy ez elmúlt hónapokban számos támadás érte. Lemondásával nem azokat a "senkiket" akarja kielégíteni, akik méltatlanul kikezdték őt, hanem azt kívánja megakadályozni, hogy a perui gazdaság - amely az elmúlt tíz évben lendületesen fejlődött - meggyengüljön. A perui kongresszus elnökének levelet ír, amelyben hivatalosan is bejelenti lemondását.

A miniszterek lemondásukkal "mély helytelenítésüket fejezik ki", amiért Fujimori köztársasági elnök az ország súlyos válsága közepette ilyen váratlan döntést hozott - közölték a sajtó képviselőivel. A kormány lemondása a politikai helyzet oly nehézségei közepette következett be, amely helyzet kialakulásáért a kormány nem tekinti magát felelősnek. A miniszterek négy órán át tartó tanácskozás során jutottak e döntésre.

A jelenleg Japánban tartózkodó - japán bevándorlók leszármazottjaként tíz éven át a perui politika élén állt - Fujimori a közelmúltban még áprilisra előrehozott választásokat hirdetett meg, közölve, hogy nem száll újra versenybe az elnöki tisztségért. Perut mély belpolitikai válságba sodorta az a megvesztegetési botrány, amely Fujimori egyik bizalmasa, a titkosszolgálat vezetője, Vladimiro Montesinos körül pattant ki.

Washingtonban úgy tudják, hogy Fujimori a közeli napokban nem tér vissza Japánból. Alejandro Toledo, a perui ellenzék jelenleg Madridban tartózkodó vezetője úgy nyilatkozott: az elnök tartozik az országnak azzal, hogy összeszedje bátorságát, visszatérjen Peruba és személyesen jelentse be a Kongresszusban lemondását. Toledo egyébként a demokratikus erők győzelmének minősítette Fujimori meghátrálását, hozzátéve, hogy a Fujimori "csalással elért választási győzelme nyomán posztjukra került alelnökök egyike sem méltó" arra, hogy az áprilisi választásokig az ideiglenes vezetést ellássa.

(MTI)

Korábban:

A távozó elnök életrajza. (angolul)