Még mindig várat magára a döntés Floridában <br/>

Vágólapra másolva!
Hétfő délután a floridai legfelsőbb bíróság két és fél órán keresztül figyelmesen hallgatta a felek szóban kifejtett álláspontját a november 7-i amerikai elnökválasztás floridai szavazatszámlálásával és -összesítésével kapcsolatos vitás ügyben, majd berekesztette a tárgyalást.
Vágólapra másolva!

A jogi alapkérdés az, hogy a jelenleg is folyó kézi számlálás majdani eredményeit - a demokraták kérésének megfelelően - figyelembe kell-e venni a voksok állami összegzésekor, vagy - miként azt a republikánusok állítják - az illetékes floridai kormányzati tisztségviselő a jogszerűség határain belül járt el, amikor megtagadta a határidőre a megyékből be nem érkezett adatok figyelembe vételét. A tét a Fehér Ház.

Az elnökválasztás országosan olyan szoros eredményt hozott, hogy mindkét elnökjelöltnek - a republikánus George Bushnak, illetve a demokrata Al Gore-nak - szüksége van a 25 floridai elektor támogatására ahhoz, hogy maga mögött tudhassa az elektorok többségét. Márpedig Floridában közel 6 millió szavazat leadása után a jelek szerint mindössze néhány száz szavazatnyi különbség fog dönteni a 25 elektori hely sorsáról.

A határidőre összesített - és a helyben leadott voksok tekintetében zömmel géppel átszámolt - szavazatok mérlege 930 szavazatnyi előnyt mutat Bush javára. Ebben már tükröződnek a tengerentúlról postán érkezett és figyelembe vett voksok, valamint a Volusia megyében határidőre elvégzett kézi újraszámlálás nyomán módosult adatok is.

A hétfői tárgyalás berekesztése után a bíróság illetékese nem tudta megmondani, hogy a hét tagú tanácsként eljáró floridai legfelsőbb bíróság mikor hirdeti ki állásfoglalását, csak annyit közölt, hogy ez hétfőn már nem történik meg.

A három, erősen demokrata többségű megyében - Broward, Miami-Dade és Palm Beach megyében - a bírósági meghallgatás alatt is folyt a kézi szavazatszámlálás. Broward a voksok 85, Palm Beach 60, Miami-Dade viszont csak 2 százalékát számolta át kézzel helyi idő szerint hétfőn kora estére. Broward megyében a három tagú választási bizottság egyetlen republikánus tagja viszont közölte: a csütörtöki Hálaadás-napi (Thanksgiving) ünnepekre elutazik kaliforniai rokonaihoz, és a továbbiakban ne számítsanak rá. Most lázasan keresik Broward megyében az alkalmas harmadik választási bizottsági tagot.

A kézi számlálás alapján eddig kiértékelt előzetes adatok arról tanúskodnak, hogy amennyiben a legfelsőbb bíróság úgy dönt, hogy a kézi számlálási adatokat figyelembe kell venni, automatikusan nem oldódnak meg a demokraták gondjai. Eddig ugyanis nem lehet kimutatni olyan nagyságrendű szavazatszám-növekedést Gore javára, ami nyilvánvalóan megfordítaná az erőviszonyokat. A jelek szerint nem teljesen érvényesül az a statisztikai valószínűség, hogy amilyen arányú a demokrata többség az érintett megyében, olyan arányban találnak több Gore-, mint Bush-voksot a kézi számlálás során a gép által érvényes szavazatként nem érzékelt szavazólapok között.

A republikánusok hevesen tiltakoznak az ellen, hogy a demokraták most Broward megyében el akarják érni: azokat a szavazólapokat is tekintsék érvényes szavazatnak, amelyeken a perforált papírdarab egyáltalán nincs is beszakítva, csupán "benyomódás látszik" rajta valamelyik jelölt neve mellett. (A "teljes értékű szavazólap" gépi követelménye a perforált papírdarabka teljes eltávolítása lett volna.) A republikánusok szerint a demokraták kétségbeesetten arra törnek, hogy menet közben ismét megváltoztassák a "rendező elveket", és így több voksot "generáljanak" Gore számára.

Nagy kérdés azonban, hogy a legfelsőbb bíróság - ha a kézi számlálási eredmények figyelembe vétele mellett dönt - hajlandó-e előírni egységes irányelveket a kézi számlálás során a szavazólap minősítésére vonatkozóan. Hogy milyen szempontok szerint kell osztályozni a szavazólapokat, azt eddig minden egyes megye választási bizottsága saját hatáskörében döntötte el.

Eközben újabb front nyílt azzal, hogy Florida állam igazságügy-minisztere azt indítványozta: vegyék figyelembe azokat a tengerentúlról, a hadseregtől érkezett szavazólapokat is, amelyeken van aláírás, de nincs postabélyegző. Az általános elvek szerint a postabélyegző kötelező lett volna, de számos, külföldi katonai megbízatást teljesítő helyen nem áll rendelkezésre amerikai szövetségi postai bélyegző, és a leveleket a tábori posta továbbította, így nem lehetett megállapítani a szavazó által történt elküldés időpontját. (A szavazatokat értelemszerűen legkésőbb november 7-én postára kellett adni.)

A postabélyeg hiánya miatt mintegy ezer "távszavazatot" érvénytelenítettek Floridában, márpedig a figyelembe vett "távszavazatokkal" tudta Bush 300-ról 930 szavazatkülönbségre feltornászni előnyét, vagyis a "távszavazatokat" többségükben a republikánus jelölt kapta.

Miután a republikánusok a postabélyeg hiányára hivatkozó érvénytelenítés nyomán azzal vádolták meg a demokrata számlálóbiztosokat, hogy "hadsereg-ellenesek", a demokraták hajlani látszanak arra, hogy eltekintsenek ettől a hiányosságtól. Így azonban vélhetőleg a 930 szavazatkülönbségnél valamivel nagyobb hátrányt kell majd behoznia Gore-nak, feltéve, hogy erre - a kézi számlálási adatok elfogadhatóságának kimondása révén - egyáltalán lehetősége lesz.

A tévékommentátorok "hangos töprengéseiben" hétfőn a korábbinál sűrűbben vetődött fel - nagyon óvatos, feltételes módban - annak az eshetősége, hogy Gore "egy ponton esetleg kénytelen lehet" feladni a küzdelmet. Ilyen értelmű megjegyzést tett a CNN-nek nyilatkozó David Broder, a The Washington Post talán legnagyobb szakmai tekintélynek örvendő belpolitikai kommentátora is.

(MTI)

Ajánló:

Az [*****] dossziéja