Az illetékes floridai bíró úgy döntött: figyelembe lehet venni olyan szavazólapokat is, melyeket eddig érvénytelennek minősítettek, mert az elnökjelölt neve mellett csak benyomódás látszik a papíron, holott a voksolónak ki kellett volna lukasztania. A szavazó vélhető szándékának kikövetkeztetése jegyében újraszámolják ezen szavazatokat, minek határideje vasárnap délután. A döntés Al Gore demokrata elnökjelöltnek kedvez.

Szerda délután az illetékes floridai bíró úgy döntött: az elnökválasztási szavazatok kézi átvizsgálásakor - a szavazó vélhető szándékának kikövetkeztetése jegyében - figyelembe lehet venni az olyan szavazólapokat is, amelyeken egyik elnökjelölt neve mellől sem szakította ki a szavazó a perforált papírdarabkát, hanem csupán benyomódás látszik a papíron.

A döntés a demokratáknak kedvez, mert így Al Gore demokrata elnökjelölt a kézi számlálást folytató, demokrata többségű megyékben statisztikai valószínűség szerint több plusz szavazattal javíthatja George Bush republikánus elnökjelölttel szembeni, jelenleg negatív mérlegét.

A floridai legfelsőbb bíróság kedden úgy döntött, hogy figyelembe kell venni az elnökválasztási szavazatok kézi újraszámlálásának eredményeit is. A legfelsőbb bíróság szerint Katherine Harris, a floridai szavazatösszesítő testület vezetője igenis köteles figyelembe venni ezeket az új adatokat, de az újraszámlálást vasárnap délutánig el kell végezni. Szerdán Miami-Dade választási bizottsága inkább letett a kézi számlálás lebonyolításáról, mintsem hogy azt kockáztassa, nem tudnak időre a munka végére érni, és akkor akár az egész megyét figyelmen kívül hagyhatják a végső állami összegzésnél.

A republikánusok eközben az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságához fordultak, sérelmezve a floridai legfelsőbb bíróság döntését. Egyfelől kérik a kézi számlálás leállítását, ahol az még folyik (Palm Beach és Broward megyében), másfelől a floridai legfelsőbb bírósági döntés megváltoztatását.

Miami-Dade kiesésével alaposan megcsappantak azok a demokrata remények, hogy az újraszámlálások nyomán Gore behozhatja 930 szavazatkülönbségnyi hátrányát (összesen mintegy 6 millió szavazatból), ami a hivatalos összegzési határidőben érvényes állapotok szerint Bushsal szemben mutatkozott. Ha újra előveszik és radikálisan "átminősítik" a "benyomott szavazólapokat", akkor Gore még mindig megelőzheti Busht. Az amerikai elnökválasztást Florida dönti el, és ott 6 millió szavazat alapján tehát mindössze néhány száz szavazatnyi különbség mutatkozik.

(MTI)

Ajánló:

Az [*****] összeállítása

Korábban:

(2000. november 23.)