Szabad kezet kapott Barak a biztonsági kabinettől<br/>

Vágólapra másolva!
A palesztin támadásokra válaszolva ezentúl katonai műveletekre is utasítást adhat Ehud Barak anélkül, hogy ezt kabinetjével egyeztetné. Erre adott felhatalmazást a biztonsági kabinet az izraeli kormányfőnek.
Vágólapra másolva!

Az izraeli biztonsági kabinet csütörtök éjjeli ülésén szabad kezet adott Ehud Barak kormányfőnek a palesztin támadásokra válaszul végrehajtandó intézkedéseket illetően - jelentette be éjfél után az izraeli katonai rádió.

A felhatalmazás lehetővé teszi Baraknak - aki egyben a védelmi miniszter tisztét is ellátja - hogy katonai műveletekre adjon utasítást a kabinettel történő előzetes egyeztetés nélkül. A biztonsági kabinet tagjai - belbiztonsági és katonai vezetők - négy órán át tanácskoztak azzal a céllal, hogy meghatározzák "az utóbbi napokban fokozódó palesztin aktivitásra válaszul követendő stratégiát"

(MTI)

Korábban:

(2000. november 22.)