Gore még mindig nem tudta behozni Bush előnyét <br/>

Vágólapra másolva!
Kevesebb, mint fél nappal a módosított szavazatszámlálási eredmények leadási határideje előtt az amerikai elnökválasztás floridai versenyében George Bush republikánus elnökjelölt 443 szavazattal vezetett Al Gore demokrata elnökjelölt előtt. Amelyik jelölt győz Floridában, elnyeri az amerikai elnökké választáshoz szükséges támogató elektori mennyiséget.
Vágólapra másolva!

Az eredeti, november 14-i határidőre leadott megyei szavazatösszesítések és a november 17-ig feldolgozott tengerentúli voksok együttes eredményeként Bush előnye 930 szavazat volt. Ezt azonban nem lehetett hitelesíteni, mert a floridai legfelsőbb bíróság elrendelte az egyes demokrata többségű megyékben folyó újabb, immár kézzel végzett szavazatszámlálás módosító adatainak a figyelembe vételét is. Ezen adatok leadási határideje november 26., vasárnap, helyi idő szerint 17 (budapesti idő szerint 23) óra.

A szóban forgó megyék közül Broward szombat éjfélkor befejezte a kézi újraszámlálást, és annak eredményeként Gore mérlege 567 szavazattal javult. Browardban érvényes voksként vették számításba azokat a szavazólapokat is, amelyeken a jelölt neve mellett a szavazó nem lyukasztotta át a perforált papírt, hanem csupán kissé benyomta.

Palm Beach megyében egész éjjel rendületlenül számoltak, de vasárnap reggel még így is hátra volt 200 ezer - ezen belül a legvitatottabb kategóriába eső 4600 szavazólap átvizsgálása. A választási bizottság által eddig kiadott információk szerint Gore csupán 11 szavazattal javította mérlegét Palm Beachben. Egyes értesülések arról szólnak, hogy Gore valójában már 87 szavazatnyereségnél tart, de ez is messze elmarad a Broward megyei nyereségarányoktól.

Palm Beachben a papír benyomódását csak akkor fogadják el szavazatként, ha a szavazólapon nemcsak az elnökválasztási rovatnál, hanem más funkciók rovatánál is látható tökéletlen lyukasztás, mert ez egyértelműen arra utal, hogy a szavazónak technikai nehézségei voltak, de szándéka megnyilvánult. Nem tisztázott, milyen "részadatokat" kíván leadni a határidő lejártakor a Palm Beach-i bizottság, ha addig nem ér a munka végére, és hogy ilyen "részadatok" jogszerűen egyáltalán elfogadhatók-e.

Hajnal felé parázs vita bontakozott ki, mert a republikánusok tiltakoztak: a bizottság az erősebben demokrata többségű szavazókörzetek voksainak átvizsgálását vette előre. Eközben más megyékben Bush mérlege javult, eddig összesen 91 szavazattal. Nassau megye e nyereséghez 52 vokssal járult hozzá: kiderült, hogy a második gépi számláláskor kimaradt a feldolgozott lapok közül kétszáz szavazólap. Nassau nem végzett kézi újraszámlálást, hanem úgy döntött, hogy a második helyett az első gépi számlálás eredményeit fogja leadni.

Bush szavazatnyereségének további - nem feltétlenül végleges számokat tartalmazó - része azoknak a tengerentúli katonavoksoknak a pótlólagos beszámításából származik, amelyeket eredetileg érvénytelenítettek, de a hiányosság nem volt lényegbevágó. (Így például nem volt a hadsereg által továbbított borítékon a feladási dátumot jelző polgári postabélyegző.)

Számos megye bírói utasítás hiányában is hozzáadott ilyen voksokat az összesítéshez, de Bush jogászai öt vonakodó megyével szemben megújították keresetüket, amit egyébként az összes, e vonatkozásban érintett 14 megyével szemben korábban beadtak, majd visszavontak. A demokraták jelezték: a bíróságnál: panaszt emelnek az ellen, hogy Miami-Dade megye szerdán elállt a kézi számlálástól. Terveik szerint megtámadják a bíróságnál a Palm Beach által alkalmazott szavazólap-minősítési szempontrendszert, valamint Nassau megye fent említett döntését is.

A republikánusok korábban az amerikai legfelsőbb bíróságnál támadták meg a kézi számlálás figyelembe vételét elrendelő floridai legfelsőbb bírósági döntést. A washingtoni taláros testület pénteken ül össze. Katherine Harris, a floridai szavazatösszesítő testület republikánus pártállású vezetője a vasárnap délutáni határidő lejárta után, a beérkezett adatok alapján elvben hitelesítheti a floridai végeredményt. A hitelesítés nem akadályozza különböző panaszok beterjesztését. Ennek ellenére most még bizonytalan, hogy Harris nem fog-e várni a hitelesítéssel.

(MTI)

Ajánló:

Az [*****] dossziéja