Egy új törvény nehezíti az izraeli-palesztin enyhülést<br/>

Vágólapra másolva!
Az izraeli parlament, a knesszet hétfőn 84:19 arányban megszavazott egy ellenzéki törvényjavaslatot, amelynek révén a jövőben nehezebb lesz engedményeket kínálni a palesztinoknak Kelet-Jeruzsálem ügyében. A törvény értelmében a képviselők abszolút többsége kell ahhoz, hogy módosítani lehessen a szent város jelenlegi közigazgatási határait, amelyeket még az arab városrész 1967-es izraeli bekebelezése idején jelöltek ki.
Vágólapra másolva!

Ehud Barak izraeli miniszterelnök parlamenti ellenzéke a törvényen keresztül próbálja megnehezíteni esetleges engedmények keresztülvitelét az izraeli-palesztin béketárgyalások sarkalatos pontjának számító kérdéssel kapcsolatban. Az izraeli tömegtájékoztatási eszközök szerint a nyári Camp David-i csúcstalálkozón Barak elfogadta, hogy tárgyalásokat folytassanak Jasszer Arafat palesztin vezetővel Kelet-Jeruzsálem bizonyos arab negyedeinek palesztin kézbe adásáról.

A Palesztin Hatóság már korábban elítélte a törvényjavaslatot, és közölte: Kelet-Jeruzsálemnek kell lennie a jövendő független palesztin állam fővárosának. A Reuters jelentése szerint a knesszetnek kedden kell szavaznia arról az ellenzéki javaslatról, amely a kormány lemondását és előrehozott választások kiírását követeli.

Az ellenzék elégedetlen a kormányfő béketörekvéseivel, és Barak szemére veti, hogy képtelen elfojtani a két hónapja tartó palesztin felkelést.

(MTI)

Korábban:

(2000. november 26.)