Hollandiában törvényes az eutanázia<br/>

Vágólapra másolva!
A holland parlament alsóháza kedden elfogadta az eutanázia, a gyógyíthatatlan betegek halálba segítésének legalizálásáról szóló törvényt. Ezzel Hollandia lesz az első olyan ország a világon, ahol engedélyezik az orvosi beavatkozásnak ezt a sokat vitatott formáját.
Vágólapra másolva!

A törvényjavaslatot, amelyet 104:40 szavazati aránnyal fogadott el a képviselőház, még a szenátusnak is meg kell erősítenie. Rendelkezéseinek értelmében nem kell tartaniuk bűnvádi eljárástól az eutanáziát alkalmazó orvosoknak, de csak akkor, ha betartanak bizonyos szigorú feltételeket.

Az eutanázia alkalmazása előtt az orvosnak meg kell bizonyosodnia arról, hogy a beteg valóban "elviselhetetlen szenvedésnek" van kitéve, mégpedig orvosilag diagnosztizálható betegség következtében. A diagnózisok megalapozottságát külön erre a célra létrehozandó, orvosokból álló szakmai bizottságok ellenőrzik majd, és az eutanáziát alkalmazni kívánó orvosok kötelesek alávetni magukat az ellenőrzéseknek.

A szenátusi jóváhagyás többek szerint eldöntött ténynek tekinthető, mivel a felsőházban a törvényt támogató pártok többségben vannak.

Noha eddig Hollandiában is törvényellenesnek számított az eutanázia, alkalmazását már évek óta megtűrték. 1998 óta több mint két és fél ezer olyan esetet jegyeztek fel, amikor az orvosok e módszerhez folyamodtak.

(MTI)