Izrael a ramadán idejére megnyitotta a rafahi átkelőt <br/>

Vágólapra másolva!
Izrael kedden ismét megnyitotta az Egyiptommal közös határán lévő rafahi átkelőhelyet, s ezután mintegy háromszáz ember léphetett be Egyiptomból a palesztin közigazgatás alatt álló Gázai övezetbe. Izrael megígérte, hogy a muzulmán böjti hónap, a ramadán kezdetére feloldja a palesztin területek zárlatát, ha a palesztinok Ciszjordániában és a Gázai övezetben felhagynak az erőszakos cselekményekkel.
Vágólapra másolva!

Az izraeli külügyminisztérium hétfőn kiadott egy közleményt, amely szerint Slomo Ben Ami külügyminiszter még vasárnap telefonon beszélt Kofi Annan ENSZ-főtitkárral, és beszámolt neki arról, hogy Izrael több olyan "bizalomerősítő lépést" tesz, amelyekkel a ramadán idejére enyhít a palesztinok elleni szigorú biztonsági intézkedéseken.

A rafahi átkelőt október 12-én, két héttel azután zárták le, hogy elkezdődött az eddig 281 áldozatot követelő izraeli-palesztin konfliktus. Az egyiptomi tisztségviselő elmondta, hogy Izrael továbbra sem engedi be Egyiptomból a teherautón szállított árut. Egyiptomban tartózkodó palesztin tisztségviselők elmondták, hogy az izraeliek a Rafahtól délre található al-ogai átkelőnél viszont átengedik a palesztinoknak szánt segélyszállítmányokat, mert azt biztonságosabbnak tartják.

Az izraeli határnál november közepe óta felgyülemlett 66 tonnányi segély az átkelő megnyitásával kedden 40 tonnára csökkent. Naszr Farid Vasszel egyiptomi mufti az al-Arabi című egyiptomi hetilapnak adott interjújában felszólította az arabokat, hogy ne vásároljanak se amerikai, se izraeli termékeket, és támogassák a palesztin felkelést, az intifádát. A muzulmán főpap elmondta, hogy ki is adott egy ilyen értelmű fatvát (vallási rendeletet). Mint az ellenzéki lapnak kifejtette, az árubojkott a szent háború része, a rá vonatkozó fatva pedig kötelező a muzulmánok számára, s aki megszegi, bűnt követ el.

Ugyanilyen értelmű felhívással fordult az arabokhoz Libanon legfőbb síita muzulmán vallási vezetője, Mohamed Huszein Fadlallah sejk is.