Csecsen ellenállók felrobbantottak egy orosz katonai szerelvényt <br/>

Vágólapra másolva!
A csecsen fegyveresek közölték, hogy szombaton hét orosz katonát öltek meg, amikor megtámadtak a vonatot, amely orosz páncélosokat szállított. Movladi Udugov szóvivő szerint a fegyveresek pokolgéppel felrobbantották a Groznijtól 10 kilométerre lévő Argunba tartó vonatot. A csecsenföldi orosz hadvezetés határozottan cáfolta, hogy a szövetségi erők komoly veszteségeket szenvedtek volna a pokolgépes merénylet következtében.
Vágólapra másolva!

Hankalában, a Groznij melletti központi orosz támaszponton elismerték, hogy a Dzsalka és Argun között közlekedő katonai szerelvény ellen robbantásos merényletet követtek el, de a hivatalos közlés szerint a pokolgép csak kisebb hatóerejű volt: csak egy vagonban keletkeztek károk, "néhány ember a kitört üvegek szilánkjaitól sebesült meg, de nem volt halálos áldozat, vagy súlyos sebesült".

A Kavkaz-Centr csecsen tájékoztatási központ azt állította, hogy a szombaton déltájban elkövetett partizánakció nyomán közel tíz, platón szállított harcjármű rongálódott meg, s hét orosz katona veszette életét a robbanásban, illetve az azt követő lövöldözésben.

Csecsen források szerint a csecsen fegyveresek Szogunta falu közelében - a nozsaj-jürti járásban - távirányítású aknával felrobbantottak egy katonákkal megrakott teherautót, s az akció nyomán hat orosz katona vesztette életét, kilenc pedig megsebesült.

(MTI)

Ajánló: