Saját bajtársa vádolja gyilkossággal az egykori SS-tisztet <br/>

Vágólapra másolva!
Hétfőn a ravensburgi tartományi bíróságon megkezdődött egy egykori SS-tiszt pere. A 82 éves Julius Vielt azzal vádolják, hogy 1945 tavaszán a megszállt Csehországban saját kezűleg lőtt agyon hét zsidó munkaszolgálatost. A vád koronatanúja egy hajdani SS-katona.
Vágólapra másolva!

Az idős SS-tisztet 1945-ben, a csehországi Litomericében elkövetett gyilkosságokkal vádolja a ravensburgi ügyészség. Julius Viel, aki tavaly október óta vizsgálati fogságban van, tagadja a terhére rótt cselekményt, s azt állítja, hogy a nevezett időpontban már nem tartózkodott Litomericében. Ügyvédje szerint nyilvánvalóan félreértésről van szó, védencét összetévesztik valaki mással.

A vád első számú tanúja viszont ragaszkodik vallomásához. Az egykor szintén az SS kötelékében szolgált Adalbert Lallier jelen volt, amikor a tankcsapdákat ásó foglyokra Viel minden ok nélkül rátámadt, és dührohamában vadul lövöldözni kezdett és megölt hét zsidó munkaszolgálatost. A tanú, aki 1945 után kivándorolt Kanadába, saját szavai szerint azért jelentkezett a per tanújaként, mert könnyíteni kívánt lelkiismeretén.

Az ARD televízió képsorai szerint a 82 éves vádlott kiváló egészségi állapotban van, hatósági orvosok tárgyalóképesnek találták. A per során a bíróság mintegy 40 tanút kíván meghallgatni. Viel ellen már a 60-as években is folyt ügyészi vizsgálat háborús bűncselekmény gyanúja miatt, ám az eljárást bizonyítékok hiányában beszüntették.

(MTI)