Az izraeli parlament előzetes olvasatban megszavazta azt a törvénymódosító javaslatot, amely lehetővé teszi bármelyik izraeli állampolgár jelölését a kormányfői tisztségre abban az esetben is, ha csak miniszterelnöki választást írnak ki. Az ellenzék által benyújtott, a sajtó által Netanjahu-törvényként emlegetett indítványnak az a célja, hogy lehetővé tegye Benjámin Netanjahu volt izraeli kormányfőnek a miniszterelnöki választáson való indulását.

A törvényjavaslatot még három olvasatban és kétharmados többséggel kell megszavaznia a knesszetnek ahhoz, hogy törvényerőre emelkedjen a szóban forgó módosítás. A jelenleg hatályos izraeli törvények értelmében ha csak kizárólag miniszterelnöki választást írnak ki az országban, úgy egyedül a parlament tagjai szállhatnak harcba a jelöltségért. (Általános, tehát egyidejűleg tartott miniszterelnöki és parlamenti választások esetén ez a szabály nem érvényes.) Benjámin Netanjahu nem tagja a knesszetnek, így - a hatályos törvények értelmében - nem is jelölhető miniszterelnöknek.

Ehud Barak izraeli kormányfő vasárnap nyújtotta be hivatalosan lemondását az államfőnek. Barak a baloldali Munkapárt színeiben indulni fog a február elejére tervezett miniszterelnöki választáson.

A legfrissebb közvélemény-kutatások adatai szerint Netanjahu az ország legnépszerűbb politikusa, és választási részvétele esetén elsöprő győzelmet aratna bármelyik ellenfele fölött. Netanjahu a tavaly májusi általános választásokon elszenvedett veresége után mondott le a jobboldali Likud tömb vezetéséről, illetve parlamenti mandátumáról.

(MTI)

Ajánló:

angolul