A katasztrófa következményei

Az áldozatok számáról, a közvetlen és közvetetett károkról nincsenek pontos adatok. A szovjet vezetés hosszú évekig nem engedett független kutatókat Csernobil közelébe. A Szovjetunió felbomlása után három országhoz került a közvetlenül leginkább érintett terület: Ukrajnához, Belorussziához és Oroszországhoz. A pontos felmérések hiányoznak ugyan, de bizonyos tények nyilvánvalóak: ezeken a területeken jelentősen megnőtt a rákos és leukémiás megbetegedések száma az utóbbi tíz évben. A legveszélyeztetettebbek a robbanás idején és közelében született gyerekek.



A katasztrófa okozta károk rendkívül sokrétűek: épp úgy okozott közvetlen haláleseteket, hosszú távú genetikus elváltozásokat, mint környezetvédelmi és szociológiai traumákat.

A robbanás napján az erőmű dolgozói közül 32-en vesztették életüket a sugárszennyezés következtében, és még öten hunytak el a robbanás miatt, 237-en pedig megsebesültek. A szovjetek megpróbáltak a valóságosnál kedvezőbb képet festeni a következményekről, és sok kutató elfogadja, az akkori érveket. Így például a Magyar Nukleáris Bizottság szerint is körülbelül 500 áldozata lehetett a katasztrófának. Nemzetközi kuatatásokból viszont az derül ki, hogy csak a mentésben közvetlenül résztvevők közül több mint 13.000-en haltak meg az ott szerzett sérülések miatt. A következmények elemzésére a robbanás tizedik évfordulóján nemzetközi konferencát tartottak Bécsben. Az ott nyilvánosságra hozott adatok alapján sokkal rosszabb a helyzet, mint azt a szovjetek korábban előadták. Becslések szerint 190 tonna szennyző anyag jutott ki az erőműből.

A sérült reaktort lezáró betonszarkofág építésében mintegy 200.000 ember vett részt közvetlenül. Őket likvidátoroknak nevezték, és tartalékos katonaként sorozták be, és vitték kényszerrel Csernobilba. Később, a kiegészítő személyzettel együtt (útépítők, szakácsok stb.) 600-800 000 ember dolgozott Csernobil körül. A 200 000 munkás közül néhány tucat ember kapott olyan dózist a nukleáris szennyeződésből, ami közvetlen halálukat okozta. Sokan azonban hosszú lappangási idő után kezdtek el szenvedni különböző betegségekben. Így például 1%-uk leukémiás lett, ami sokkal nagyobb arány, mint az átlagos népességre jellemző. A besorozott kényszermunkások közül 13 000 likvidátor már nem él, és 70 000 súlyos betegségekben szenved. A meghaltak 20%-a öngyilkos lett. Nyugati segélyszervezetek és intézetek vizsgálták a likvidátorok további sorsát, és megállapították, hogy a fizikailag egészségesek is komoly problémákkal küszködnek: mivel az emberek halálra ítélteknek, esetleg fertőzőnek tartják őket, elszigetelődtek a társadalomban. Sokaktól elfordult a családjuk, mások nem voltak képesek kapcsolatokat kialakítani csernobili bevetésük miatt, mások pedig örök titkolózásban új életet próbáltak kezdeni. Ezek a lelki traumák okozták a rendkívül sok öngyilkosságot.

Illiniszty, egy falu a katasztrófa 30 km-es körzetében - az öregek nem hagyták el házaikat
A robbanást övező több ezer négyzetkilométeres területen különösen nagy veszélybe kerültek az akkoriban született gyerekek. A legveszélyztetettebbek a robbanást követő hat hónap alatt születettek. 1995-ig 800 gyerek lett rákos közülük. A beteg gyerekek több mint a fele Belarussziában született. A környéken élő kétmillió gyerek közül 112 szenved pajzsmirigy rákban, ami rendkívül magas arány. Míg Ukrajnában összesen 1 millió gyerekre 1,5 pajzsmirigy rákos megbetegedés jut, addig ez az arány a távoli Nagy-Británniában mindössze 0,5. Ezek az összehasonlítások azért fontosak, mert a hosszú lappangási idő miatt nem lehet eldönteni, egy konkrét betegségnek Csernobil volt-e az okozója. A tendenciák viszont bizonyítják: Csernobil rákkeltő hatása egyértelmű.

A legpesszimistáb becslések szerint világszerte mintegy 475.000 rákos megbetegedést okozott a robbanás, és a hosszú lappangási idő miatt még további betegségek okozója is lehet. A génállományt roncsolva akár a még sem születettek egészségét is veszélyeztetheti majd Csernobil.

A robbanást követően több mint százezer, más becslések szerint 400.000 embert telepítettek ki Csernobil környékéről. Az erőmű melletti kisváros, Pripjaty kísértetvárossá vált. A kitelepítések a fizikai sérüléseket nem szenvedetteket is megviselte. Nehezen illeszkedtek be az új környezetbe, ahol sokszor ellenségesen, ragályt hordozóként tekintettek rájuk. Nehezen találtak munkát, életüket szinte teljesen újra kellett kezdeniük. Ezért különösen magas köztük a depressziósok és pszichoszomatikus betegségekben szenvedők száma. Csernobil környéke gazdaságilag is ellehetetlenült. Sokáig a szennyezés miatt lehetetlenné vált a mezőgazdasági munka, a tehenek például még évekig sugárzó tejet adtak. Még ipari termékeket sem vásárolnak szívesen ma sem a környékről, általánossá vált ezért az elszegényedés. Az emberek ezért spontán módon is elvándoroltak, és ezt elsősorban a jobban képzettek tehették meg, és helyettük nem érkeztek újak. Így az egyébként is legszegényebbek maradtak meg Csernobil környékén.

A természeti környezet látványos sérüléseit hamar kiheverte, de még évtizdekig, esetleg egy évszázadig tarthat a környezet megtisztulása. A nukleáris szennyeződést a szél széthordta az egész bolygón: Marokkótól az Északi-sarkig a Föld sok pontján kimutatták a szennyeződést.