Leállt a Temelíni Atomerőmű <br/>

Vágólapra másolva!
A Temelíni Atomerőmű automatikus irányító és ellenőrző rendszere szombaton kora reggel leállította az atommaghasadási folyamatot az első reaktorblokkban. Az erőmű szóvivője elmondta: nem a reaktorban történt meghibásodás, hanem a reaktor másodlagos berendezéseinek egyikében, amely az atombiztonságot nem érinti.
Vágólapra másolva!

Milan Nebesár, erőmű szóvivője szerint a reaktor leállását a sűrítési szivattyúrendszer leállása okozta. A szivattyúrendszer meghibásodásának okai egyelőre ismeretlenek. A prágai Állami Atombiztonsági Hivatal azonnal elrendelte a meghibásodás okainak teljes körű kivizsgálását, és a vizsgálatok befejezéséig leállíttatta az atomreaktor további üzemeltetését - közölte Pavel Pittermann, a hivatal szóvivője.

A meghibásodás csak néhány órával azután történt, hogy az Állami Atombiztonsági Hivatal kiadta az engedélyt az atomreaktor teljesítményének 30 százalékra való növeléséhez. A Temelíni Atomerőművet üzemeltető Cseh Energetikai Művek ezt megelőzően bejelentette, hogy ennél a teljesítménynél az erőmű e hét végén próbaképpen már néhány kilowatt áramot is szolgáltatott volna az országos energetikai rendszerbe. A meghibásodás következtében azonban erre most nem kerül sor.

A dél-csehországi atomerőmű biztonsága éles viták tárgya Csehország és Ausztria között. Az osztrák, a cseh és a német környezetvédők szombaton is tiltakozó akciókat tartottak a cseh határátkelőknél. Azt követelik, hogy a cseh kormány állítsa le az atomerőművet, és rendeljen el széles körű biztonsági vizsgálatokat. Milos Zeman cseh kormányfő és Wolfgang Schüssel osztrák kancellár a hét elején Melkben kompromisszumos megállapodást kötött, amely szerint Prága nem állítja le ugyan az erőmű próbaüzemeltetését, de egyetért azzal, hogy Temelín biztonságát nemzetközi szakértők vizsgálják meg.

(MTI)