Washingtonban folytatódnak az izraeli-palesztin tárgyalások <br/>

Vágólapra másolva!
Jasszer Arafat palesztin elnök vasárnap Gázában bejelentette, hogy a közeli napokban palesztin és izraeli küldöttség utazik Washingtonba az amerikai kormányzattal folytatandó tárgyalások végett. Nem kizárt egy találkozó Ehud Barak izraeli kormányfővel sem, ha jól elő tudják készíteni - tette hozzá.
Vágólapra másolva!

Az egyesült államokbeli megbeszélések témája a közel-keleti békefolyamat felújításának lehetősége. Palesztin részről közölték, hogy a palesztin küldöttség keddre tervezi az indulást. A találkozót állítólag Dennis Ross amerikai különmegbízott és Arafat marokkói tárgyalásain beszélték meg.

Arafat szerint külön-külön zajló tárgyalásokról van szó, de közös a cél: a békefolyamatot szolgáló eszközöknek és a folyamat megmentési lehetőségeinek vizsgálata, illetve a már szerződésben foglaltak betartásának megerősítése.

Jasszer Abed Rabbo palesztin tájékoztatási miniszter nyilatkozatában azt hangsúlyozta, a látogatásnak az a célja, hogy lássák, változott-e az izraeli álláspont. Mindamellett ő is kizárta háromoldalú - az Egyesült Államokat közvetlenül bevonó - megbeszélések lehetőségét. Ennek szerinte előfeltétele palesztin-izraeli megállapodás aláírása.

(MTI)