A kelet-európai politikusok szerint, nincs szükség a Schröder-féle munkaerő korlátozási tervre <br/>

Vágólapra másolva!
Borúlátást és elutasítást váltottak ki Kelet- és Közép-Európában Gerhard Schröder német kancellár kijelentései, amelyek szerint a kelet-európai EU tagjelöltek az unióba való belépésük után nem férhetnének azonnal hozzá a régi tagállamok munkaerőpiacához. Az amerikai The Wall Street Journal Europe szerint, Schröder terve Orwell Állatfarmjába illene inkább, mint az Egyesült Európába.
Vágólapra másolva!

Grehard Schröder, német kancellár munkaerő szabályozási tervét nem tartják elfogadhatónak Kelet-Európa vezető politikusai. Schröder javaslata szerint, az Európai Unió leendő új tagállamainak polgárai hét évig nem mehetnének állást keresni az EU többi országába. Ezek csupán egyetlen EU-tag elképzelései, nem pedig az egész unióé - mondta a cseh külügyminisztérium szóvivője.

A balti államok szóvivői kedden a dpa-nak nyilatkozva elvetették Schröder hétfőn ismertetett ötpontos tervét, amelynek alapján, hétéves időszakon át, korlátoznák az új tagok dolgozóinak szabad vándorlását.

Vygaudas Usackas, az EU-val tárgyalásokat folytató litván küldöttség vezetője, úgy ítélte meg, hogy a követelt átmeneti időszak elutasító válaszreakciókat válthat ki minden tagjelöltből. Utalt arra, hogy a munkahely szabad megválasztása az egyik alapvető szabadságjog az Európai Unióban, s e jognak érvényesnek kell lennie mind a régi, mind pedig az új tagok számára.

Taavi Toom, az észt külügyminisztérium szóvivője szerint minden egyes tagjelöltet "egyénileg" kell értékelni. Megjegyezte, hogy Schröder kijelentései még nem jelentik az EU közös álláspontját. Toom hozzátette, hogy országa szerint nincs szükség a német kancellár által vázolt szabályozások életbe léptetésére.

Liga Bergmane lett külügyi szóvivő felhívta a figyelmet, hogy Lettország már benyújtott olyan tárgyalási álláspontot, amely nem irányoz elő átmeneti időszakokat. Érthetetlennek nevezte Schröder aggodalmait, és fontosnak mondta, hogy a belépéskor az új tagok is kapják meg az összes szabadságjogot.

A The Wall Street Journal Europe keddi vezércikkében szomorúnak nevezi, hogy az európai vezetők nem ítélték el egyöntetűen és feltétel nélkül Gerhard Schröder német kancellár követelését.

A Brüsszelben szerkesztett amerikai lap szerint, a német kancellár két osztályra szeretné osztani, mint valami vonatot, az uniót, és a későbbi kelet-európai tagokat betessékelné a másodosztályba. Ez pedig jobban beleillik George Orwell híres szatírájába, az Állatfarmba - ahol az alapelv az, hogy minden állat egyenlő, de egyesek egyenlőbbek, mint mások -, mint az európai valóságba.

A lap szerint az EU taggá válás úgyis bürokratikus terheket rak majd az új kelet-európai tagokra, ráadásul elvesztik szabadkereskedelmi egyezményeiket olyan szomszédaikkal, amelyeket még nem engednek be az EU-ba. A német kancellár a tetejébe még másodosztályú európai polgárokká akarja tenni őket, amivel saját országának sem használ, csak árt. A WSJE szerint az EU-nak és benne Németországnak ma leginkább rugalmas, sőt szabad munkaerőpiacra van szüksége.

"Míg semmi bizonyíték nincs arra - írja a lap - hogy a most már magasabb életszínvonalon élő kelet-európaiak csőstül akarnának nyugatra vándorolni, dolgozni, az olyan munkások érkezése, akik szívesen végeznének egy rendes napi munkát rendes bérért, nagyot segítene a nyugat munkaerőgondjain" - áll a cikkben.

(MTI)

Korábban:

(2000.12.15.)